Közélet

A vártnál hamarabb fejeződhet be a Vedres utcai óvoda felújítása

A vártnál hamarabb fejeződhet be a Vedres utcai óvoda felújítása

2023. március 7., kedd
A vártnál hamarabb fejeződhet be a Vedres utcai óvoda felújítása

Akár május első felére készen lehet a Vedres utcai óvoda felújítása. Az új nyílászárók már a helyükön vannak, jelenleg a festés és burkolás zajlik, pár héten belül pedig megkezdik a napelemek telepítését is - közölte a Délmagyar.

Lippai Péter projektvezetője beszámolója alapján a tervezettnél is jobb ütemben halad a Vedres utcai óvoda felújítása. Mint mondta, mintegy 2-3 héttel előbb járnak, mint amit saját ütemezésük diktálna, és bár a mostani esős hét hátráltatja majd a külső munkálatokat, még így is elképzelhető, hogy május elejére vagy közepére elkészülnek az épület korszerűsítésével.

A 200 óvodást befogadó intézményt 424 millió forintnyi forrásból teszik korszerűbbé, amelynek köszönhetően az épület energiaigénye körülbelül 60 százalékkal fog csökkenni, továbbá korszerűsítik a vizesblokkot és a padlók is csiszolásra kerülnek.

Fotó: Délmagyar / Karnok Csaba

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.