Közélet

Mars téri pavilon-ügy: felmentették az önkormányzati cég korábbi vezetőjét

Mars téri pavilon-ügy: felmentették az önkormányzati cég korábbi vezetőjét

2023. február 1., szerda
Mars téri pavilon-ügy: felmentették az önkormányzati cég korábbi vezetőjét

Harmadfokon, jogerősen felmentette a Szegedi Ítélőtábla szerdán a Szegedi Vásár és Piac Kft. korábbi vezetőjét a Mars téri piac rekonstrukcióját megelőzően az egyik pavilon áthelyezésével elkövetett rongálás vádja alól - közölte a bíróság.

Egy ruházati cikkeket árusító butik tulajdonosa pótmagánvádlóként jelentős kárt okozó rongálás miatt indított pert az önkormányzati cég vezetője ellen. A perben első fokon - a Szegedi Járásbíróságon - felmentő ítélet született, amelyet másodfokon a Szegedi Törvényszék megváltoztatott, bűnösnek mondta ki a férfit, és megrovásban részesítette.

A város és az önkormányzati cég konzorciuma uniós támogatást nyert a legnagyobb szegedi piacnak helyet adó Mars tér rekonstrukciójára.

Az árusítóhelyekre vonatkozó bérleti szerződést 2005 októberében felmondták, majd miután a felszólítások ellenére a terület kiürítése nem történt meg, az önkormányzat pert indított ennek érdekében.

Mielőtt azonban az ügyben jogerős ítélet született volna, a vádlott cégvezető 2009 novemberében szerződést kötött négy elárusítóhely, közte a pótmagánvádló pavilonjának áthelyezésére.

A pótmagánvádló pavilonjának daruval történő áthelyezése közben azonban annak szerkezete megnyílt, majd összedőlt, így funkcióját elvesztette.

A törvényszék elmarasztaló ítélete ellen a vádlott és védője egyaránt elsődlegesen bűncselekmény, másodlagosan bizonyítottság hiányában való felmentésért jelentett be fellebbezést. A pótmagánvádló és jogi képviselője pedig súlyosítás - börtön fokozatú szabadságvesztés büntetés kiszabása - érdekében élt jogorvoslattal.

A táblabíróság jogerős ítéletének indokolása során Benedek Tibor tanácselnök kiemelte,

a vádlott a pavilonok áthelyezése során kifejtett magatartása nem volt sem jogellenes, sem a társadalomra veszélyes, erre tekintettel nem valósított meg bűncselekményt.

Ezért a harmadfokon eljáróSzegedi ítélőtábla a vádlottat - bűncselekmény hiányában - felmentette.

Fotó: Délmagyar/Karnok Csaba

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.