Egyetem

Lemondanak a kormánytagok az egyetemi kuratóriumi tagságukról, Szeged is érintett

Lemondanak a kormánytagok az egyetemi kuratóriumi tagságukról, Szeged is érintett

2023. február 9., csütörtök
Lemondanak a kormánytagok az egyetemi kuratóriumi tagságukról, Szeged is érintett

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón bejelentette: február 15-től valamennyi kormánytag elhagyja az egyetemeket fenntartó alapítványokat.

Lemondtak az egyetemi kuratóriumokban betöltött tagságukról a magyar kormány miniszterei, azaz Varga Judit, Lantos Csaba, Varga Mihály, Nagy István, Szijjártó Péter és Navracsics Tibor.

Lantos Csaba 2021 óta a Szegedi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi tagja, amióta az intézmény modellt váltott. Ugyanakkor január óta energiaügyi miniszter is.

A döntés mögött az áll, hogy az Európai Bizottság megvonta a december 15 utáni Erasmus+ és Horizont Európa ösztöndíjak finanszírozását az összes magyarországi alapítványi fenntartású egyetem számára, mivel kifogásolta, hogy a fenntartó alapítványok kuratóriumi tagjai között kormánytagok vannak.

Navracsics Tibor pár hete úgy nyilatkozott, hogy a Bizottság lényegében két dolgot követel: hagyják el a politikusok a kuratóriumokat, illetve legyenek a kuratóriumi tagok újraválaszthatók, vagyis tagságuk meghatározott időre szóljon.

A januári Kormányinfón is ismertette Gulyás Gergely a kormány álláspontját. Akkor azt mondta, hajlandók a Bizottság kéréseit teljesíteni annak érdekében, hogy Erasmus-ösztöndíjak megmaradhassanak. A mai Kormányinfón bejelentette a kormánytagok bizottsági tagságukról való lemondását, hozzátéve, hogy minden kormányzati tisztviselőnek így kell eljárnia, ez vonatkozik az államtitkárokra, a miniszteri biztosokra és a kormánybiztosokra is, a döntést február 15-ig kell meghozniuk arról, hogy a kuratóriumokban vagy a kormányban maradnak.

Újságírói kérdésre azt felelte, szerinte ”abszurd zsarolásról van szó” az Európai Bizottság részéről, de az Erasmus és a diákok érdeke fontosabb. Mint mondta, nem tudja, hogy például a polgármesterek maradhat-e a kuratóriumokban.

Ebből kifolyólag egyelőre az sem világos, hogy EP-képviselőként le kell-e mondania a kuratóriumi tagságáról Trócsányi Lászlónak - ahogy az sem, hogy a felügyelőbizottságok között maradhat-e politikus. Utóbbihoz ugyanakkor újságírói kérdésre Gulyás Gergely megjegyezte, a Felügyelőbizottságokban eddig sem igazán kaptak helyet kormányzati tagok.

Hozzátette, nincs akadálya, hogy összeférhetetlenségi szabályokat fogadjanak el, de jobb volt minden, ahogy volt. Ahogy megegyeznek a Bizottsággal, be fogják nyújtani a javaslatot a parlamentnek.

Keressük az ügyben a Szegedi Tudományegyetemet is, amint választ kapunk tőlük, frissítjük cikkünket vagy újat írunk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.