A Kiel legyőzésével nyolcaddöntőbe jutott a Pick Szeged

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szeged keretéből hiányzott a védekezés két alapembere, Bodó Richárd és Matej Gaber, ellenben bekerült Juan Carlos Pastor csapatába a 20 éves beálló, Radvánszki Zsolt és több mint két év után először készülhetett BL meccsre Luka Stepancic. A Kiel sem számíthat több meghatározó játékosára, a balszélső, Rune Dahmkéra, a jobbszélső, Niclas Ekbergre és a balátlövő, Karl Walliniusra sem.

A szegediek a győzelmükkel bebiztosíthatták továbbjutásukat a csoportból, egy kieli győzelem a németek biztos negyedik helyét jelentette, és esélyt a harmadik helyre.

Bár a Kiel Sander Sagosen góljával megszerezte a vezetést, de Bánhidi Bence és Borut Mackovsek góljaival a 3. percben már a Szegednél volt az előny. Sok gól nem esett az első 10 percben, ami dicséri a szigorú védekezést mindkét oldalon. A meccs elején a vendégeknek kellett az eredmény után szaladniuk, majd a két elhibázott szegedi támadás után átvették a vezetést, majd a félidő felére már háromra nőtt az előnyük. (15. perc 5-8)


Messzebb azonban nem tudtak kerülni, ami elsősorban a 17. percben beálló Mikler Rolandnak köszönhető. A válogatott kapus két bravúrral szállt be a játékba és hogy a szegedieknek nem sikerült egyenlíteniük az nem rajta múlt. Merthogy a 20. perc után támadásban és védekezésben is gyermeteg hibákat vétettek a kékek, így a németek kényelmesen tartani tudták előnyüket. (I. félidő: 14-17)

Bár a második félidő elején a három gólos előnyét gyorsan megtoldotta még egyel a Kiel, de a Pick Szeged kihasználva a vendégek pontatlanságát elkezdett zárkózni. Mikler Roland a kapuban parádézott, elől pedig Bánhidi Bence és Imanol Garciandia két-két góllal járult hozzá az egyenlítéshez. A 40. percben egymás után kétszer is átvehette volna a vezetést a Pick, de mindkétszer rontottak, és a félidő feléhez is döntetlennel értek a csapatok. (45. perc: 24-24)

A 48. perc végéig kellett várni ahhoz, hogy a Szeged ismét átvegye a vezetést. Bánhidi Bence mesterien kivitelezett beálló góljával 40 perc után volt ismét a hazaiaknál az előny. Időt is kért a Kiel, de egy Mikler Roland bravúrral és Imanol Garciandia góljával először vezetett kettővel a Pick a meccsen. Most a kieliek rohantak az eredmény után, de egyenlíteni nem tudtak, sőt, a hibáikkal a Picknek sorban kínálták a lehetőséget a három gólos vezetésre. Háromszor nem sikerült élni vele, de negyedikre az 56. perc közepén, Dean Bombac góljával már összejött. A meccs végén a játékidőt mérő óra elromlott, de ez leginkább a nézőket zavarta. A csapatok felváltva dobálták a gólokat. Valamivel több, mint 2 perccel a vége előtt a Kiel időt kért, majd dobtak is egy gólt gyorsan. A túloldalon viszont Rosta Miklós hibázott, így esély volt arra, hogy a németek visszajöjjenek egyre. A kapuba visszatérő Mikler Roland újabb bravúrja azonban végleg eldöntötte a meccset, Rosta Miklós találata pedig amolyan hab volt már csak a tortán. (Vége: 36-33)

A második félidő utolsó 20 percében régen látott arcát mutatta a Pick Szeged, ilyen játékkal pedig feledtetheti az őszi szereplését tavasszal.

Bánhidi Bencével értékeltük a találkozót:

Juan Carlos Pastor, az OTP Bank-Pick Szeged vezetőedzője: – A Kiellel mindig sportszerű mérkőzéseket játszunk, néha ők, néha mi nyerünk. Akik kijöttek az arénába, biztosan élvezték a mérkőzést. Ez az a csapat, amit mindenki látni akar Szegeden. Egymásért harcoltak a pályán. Mikler tényleg jól védett, az ő védései után könnyű gólokat szereztünk. A második félidőben huszonkét gólt szereztünk, így hat találattal nyertük meg ezt a periódust. 

Filip Jícha, a THW Kiel vezetőedzője: – Gratulálok Pastornak és a csapatának. Összeségében nem volt rossz napunk, a második félidő kulcspillanatain ment el a meccs. Mikler volt az egyik ilyen, aki jobban teljesített, mint a mi kapusunk. A védései után fontos gólokat szereztek a hazaiak. Holnap hazarepülünk, le kell nyelnünk ezt a vereséget, mert szombaton már nagyon fontos Bundesliga-mérkőzés vár ránk. 

OTP Bank-Pick Szeged–THW Kiel (német) 36–33 (14–17)
Férfi kézilabda, Bajnokok Ligája, B csoport, 12. forduló. Szeged, Pick Aréna, 7135 néző. Vezette: Marin, Serradilla (spanyolok).
OTP Bank-Pick Szeged: Alilovic – Sostaric 5, Garciandía 6, Bánhidi 3, Frimmel 4/3, Mackovsek 3, Bombac 4. Csere: Mikler (kapus), Tönnesen 1, Szita 3, Rosta 5, Martins, Blonz 2, Radivojevics. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
THW Kiel: N. Landin – Fraatz 3, Reinkind 3, Zarabec, Pekeler 4, Sagosen 7, M. Landin 5/3. Csere: Mrkva (kapus), Wiencek 3, Duvnjak 1, Bilyk 3, Överby, Weinhold 3, Johansson 1. Vezetőedző: Filip Jícha.
Hétméteres: 3/3, ill. 3/3.
Kiállítás: 10, ill. 10 perc.

A Pick Szeged a győzelmével már biztosan továbbjut a csoportjából, ahol akár még a negyedik helyet is elérhetik. A kékek jövő héten a Barca ellen lépnek pályára szerdán, 20 óra 45 perctől.

Előző sztori

13 éve nem volt ilyen kevés bűncselekmény Szegeden

Következő sztori

Megszavazták a költségvetést, döntöttek az óvodabezárásokról az idei első közgyűlésen