Egyetem

Ha kell, a szegedi egyetem maga fizeti ki az Erasmus-ösztöndíjakat

Ha kell, a szegedi egyetem maga fizeti ki az Erasmus-ösztöndíjakat

2023. január 13., péntek
Ha kell, a szegedi egyetem maga fizeti ki az Erasmus-ösztöndíjakat

Minden körülmények között fizetni fogja a Szegedi Tudományegyetem az Erasmus-programokat és ösztöndíjakat - válaszolta az egyetem lapunknak.

Mint arról több cikkben is írtunk, az Európai Unió 21 alapítványi fenntartású egyetemtől, így a Szegedi Tudományegyetemtől is megvonta az Erasmus-ösztöndíjakat. A kormány azt ígérte, ha szükséges, kifizeti az Erasmus-ösztöndíjakat. Hozzátették ugyanakkor, hogy az ügyben márciusban tárgyalhatnak leghamarabb Brüsszellel.

Az Európai Unió indoklása szerint összeférhetetlen, hogy az egyetemeket fenntartó alapítványok kuratóriumi tagjai között kormánytagok is szerepelnek. A kormány erre azt reagálta: nyitott arra, hogy ezen változtassanak.

Lapunk megkereste a Szegedi Tudományegyetemet az ügy kapcsán. Azt kérdeztük, mi az egyetem reakciója az Erasmus megszűnésére, illetve miben érinti ez a legérzékenyebben az SZTE tervezett projektjeit.

Az SZTE válaszában leszögezte: az intézmény, valamint annak fenntartója, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány az Erasmus programokat, ösztöndíjakat minden körülmények között finanszírozza a jövőben is, akár saját forrásaiból.

- Hallgatóink nemzetközi tapasztalatszerzésének elősegítése küldetésünk kiemelt része - írják.

A Szegedi Tudományegyetem 1998 óta vesz részt az Erasmus-programban. 12 kar hallgatói 36 ország 556 európai partneregyetemén tanulhatnak ennek köszönhetően, évente pedig mintegy 500 diák tölt ösztöndíjjal fél évet szakterületének megfelelő részképzésen valamely európai egyetemen, és csaknem ugyanennyi külföldi diákot fogadnak Szegeden - derül ki az egyetem nemzetközi lehetőségeiről szóló közleményéből.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.