Eltűnhet a sertés és a burgonya?

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Raskó György közgazdász szerint importra szorul két árstopos termék.

Mint ahogyan azt a Jazzy Rádió reggeli műsorában is elmondta: a burgonya hazai készletei már kifogytak, külföldről pedig csak jóval drágában lehet importálni.

Hasonló lehet a helyzet a sertéshúsnál is.

A szakértő szerint az import nagykereskedelmi ár súlyos veszteségeket eredményez mindkét termék esetében: a viszonteladók spórolni fognak a készletekkel, ami hiányhoz vezethet.

Jó pár árstopos terméknél már érzékelhetők a hiány jelei: erre a célra egy online térképet is elindítottak nemrég, hogy nyomon követhessük, hol, miből van hiány.

Mint ismeretes, a kormány április 30-ig meghosszabbította az élelmiszerárstopot, és a hiányra reagálva több jogszabályt is bevezetett, melyet a boltoknak be kell tartaniuk. A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség ugyanakkor az árstop kivezetésére kéri a kormányt.

(via Index)

Előző sztori

Jakab Péter úgy spórol, ahogy csak kevesen

Következő sztori

Szegedig jutott a makói autótolvaj