Hírzóna

Temetkezik a környezetgazdálkodás

Temetkezik a környezetgazdálkodás

2022. december 8., csütörtök
Temetkezik a környezetgazdálkodás

Mintegy 26 millió forint értékben írt ki pályázatot a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. koporsók és temetési eszközök beszerzésére. A teljes öszeget azonban nem muszáj erre költeni a kiírás szerint.

Kevesen tudják talán, de a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft.-nek temetkezési részlege is van. Ehhez többféle termék kell, ehhez írtak most ki beszerzési pályázatot, ami két részből áll: az első az urnás és hamvasztásos temetések eszközei vonatkozik, a másik a koporsókra. Urnákból 616 darabot, koporsóból 129-et vennének az egyéb temetési kiegészítők mellett.

A temetéseket rendeletek szabályozzák, Szegeden egy sor különböző sírhelyet sorolnak fel. Nemrég azonban a közgyűlés arról döntött, hogy megemeli a temetkezés díját. Mostanáig egy felnőtt egyszemélyes II. osztályú sírhely 25 évre 66 ezer 100 forintba került, viszont ha valaki a rendelet hatályba lépése, vagyis augusztus eleje után hunyt el, a hozzátartozóinak már 87 ezer forintot kell fizetni ugyanezért.

(via Délmagyar)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.