Pusztaszeren sem lesz közvilágítás

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bordány után újabb megyei község döntött amellett, hogy a kisebb utcákban lekapcsolhatják a közvilágítást.

Egy megjelent önkormányzati rendelet szerint január 1-től minden nap este 10 óra és hajnali 4 között szüneteltetik a közvilágítást a városban.

Mint ahogy a község a honlapján írja, a döntést takarékossági okokból kellett meghoznia. Hasonló döntésre jutottak november elején Bordányban is: az itteni képviselő-testület arról számolt be, hogy a korábbi közel négyszázezer forintos villanyszámla helyett már több, mint egymillió-nyolcszázezer forintos számla érkezett, de a szerződés év végi lejártát követően félő, hogy az új szerződés alapján már még ennél is többet számláznak majd ki a közvilágításra.

Előző sztori

Postán adná fel a karácsonyi ajándékokat? Erre figyeljen!

FRISSÍTVE
Következő sztori

Novák Katalin: amikor a magyar-szerb határt védjük, Európát is védjük