“2022. december 24-én elhunyt Prof. Dr. Szabó János szülész-nőgyógyász, klinikai genetikus, intézetünk, az Orvosi Genetikai Intézet előző tanszékvezető egyetemi tanára” – olvasható az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar oldalán.
Szabó János professzor 1947. március 9-én született Soltvadkerten. Gimnáziumi tanulmányait Kalocsán végezte, majd 1965 és 1971 között a Szegedi Orvostudományi Egyetem hallgatója volt és itt szerzett általános orvosi diplomát „summa cum laude” minősítéssel. Ezt követően teljes szakmai életútja alma materéhez, az SZTE-hez kötötte.
- 1975-ben szülészet-nőgyógyászat,
- 1986-ban humángenetikus,
- valamint 2009-ben klinikai genetika szakvizsgákat tett,
- 1971-től 1997-ig a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika munkatársaként dolgozott,
- majd 1997-ben vette át az Orvosi Genetikai Intézet vezetését intézetalapító elődjétől, Szemere György professzortól.
Szabó János Professzor orvos szakmai és tudományos érdeklődése elsősorban a magzati diagnosztikára és magzati egészségre fókuszált. Legnagyobb hatású közleménye a Prof. Dr. Gellén Jánossal társszerzőségben született munka: az 1990-ben megjelent Lancet cikkükben elsőként írták le a 12. magzati héten végzett tarkóredő mérés jelentőségét a magzati kromoszóma rendellenességek diagnosztikája szempontjából. Felfedezésükre támaszkodva vezették be és terjedt el szerte a világon a genetikai ultrahang vizsgálat, mint magzati szűrő módszer.