Hírzóna

Januártól nem kell félnie, ha a jogosítványa véletlenül otthon marad

Januártól nem kell félnie, ha a jogosítványa véletlenül otthon marad

2022. november 15., kedd
Januártól nem kell félnie, ha a jogosítványa véletlenül otthon marad

Jelen jogszabály szerint szabálysértő magatartást követ el, akinél közúti ellenőrzés során nem található meg a jogosítvány és a forgalmi. Ez azonban nem sokáig lesz már így.

2023 januárjától már elektronikus is ellenőrizni tudják a rendőrök közúti ellenőrzés során a jogosítványunknak illetve a forgalmi engedélyünket. Ezért nem kell bírságtól tartania annak, aki otthon felejtené.

Jelen szabályok szerint ha ezeket nem tudjuk igazolni, a rendőr dönthet úgy, hogy szóbeli figyelmeztetéssel továbbenged, rosszabb esetben minimum ötezer, de akár 50 ezer forint helyszíni bírságot is kiszabhat. Ha viszotn a bírságot nem fogadja el, azzal szemben szabálysértési eljárást indítanak, amely akár 150 ezer forint bírsággal is járhat.

Fontos megjegyezni azonban, hogy a könnyítés csak a magyarországi okmányokra vonatkozik, vagyis ha például az autónknak külföldi rendszáma van, a forgalmit fel kell mutatnunk.

Ugyanez a szabály vonatkozik a vezetői engedélyekre is. Az okmányok fizikai kiállítását azonban nem szüntetik be, hiszen külföldön a magyar állampolgároknak továbbra is fel kell azokat mutatniuk.

Az, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizni tudja a jogosítványunknak és a forgalminkat, egyben azt is jelenti, hogy akár pár kattintással bevonhatja azt tőlünk, ha szabálysértést követünk el.

(via Index)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.