Illegális bevándorlás

Embercsempész családot fogtak el Szegeden

Embercsempész családot fogtak el Szegeden

2022. november 30., szerda
Embercsempész családot fogtak el Szegeden

Több határrendészeti eset is kötődik ahhoz a szegedi családhoz, akiket november 23-án kerített rendőrkézre a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya.

A 30 éves szegedi K. Zsolthoz kötődik egy Pest megyei és egy Bács-Kiskun megyei akció is, melyek során három embercsempészt is elfogtak. Egyikük a bűnbandát irányító férfi öccse. A családtagok már egy jó ideje azzal foglalkoztak, hogy a déli határszakaszról harmadik országbeli állampolgárokat szállítottak az osztrák-magyar határszakaszra.

A szállításokat általában gépkocsival hajtották végre, a migránsok fuvarját pedig előfutó kocsi biztosította.

A családban mindenkinek megvolt a maga szerepe. K. Zsolt irányított és tartotta a kapcsolatot a külföldiekkel, míg az apja az autók beszerzésében és az illegális migránsok élelmezésében segédkezett. A szegedi férfi élettársa a bűnös szállításokban részt vett autók elrejtésében vállalt szerepet.

A negyedik bűntárs a migránsokat rejtegette. K. Zsolt öccse segített apjának az élelem beszerzésében, és társával együtt ő volt az, aki az illegális migránsokat az osztrák határhoz szállította.

Tavasszal Inárcsnál fogták el a bűndanda egyik tagját, ekkor K. Zsolt riadót fújt a többi tagnak, hogy tüntessék el a bizonyítékokat. Nyáron pedig Bács-Kiskun megyében a főszervező öccsét és társát fogták el a rendőrök. Ők azóta is letartóztatásban vannak.

A Készenléti Rendőrség azonban minden bizonyítékot beszerzett, ami K. Zsolt és a szervezet bűnösségét támasztja alá - ezután szervezték meg a rajtaütést. A lakásokban kutatást tartottak, ahol az embercsempészésekkel kapcsolatos iratokat, valamint az ott talált kábítószert is lefoglalták. Mind a négy gyanúsítottak elfogták, K. Zsolt letartóztatásban is maradt, a többiek szabadlábon védekezhetnek.

https://www.youtube.com/watch?v=mB4VYBiOeS0&ab_channel=PoliceHungary

Borítókép és forrás: police.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.