Duplán aranyos hétvégéje volt Nagy Péternek

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kemény, de két aranyérmet hozó hétvégét zárt a szegedi olimpikon súlyemelő Nagy Péter. A Szegedi Lelekesedés SE emelője szombaton a spanyol csapatbajnokságot nyerte meg a Coruna csapatával, majd vasárnap már Tatabányán nyerte meg 18. egyéni magyar bajnoki címét.

Szegedi csapattársai is kitettek magukért, 55 kilogrammban Szloboda Bence szintén aranyéremmel zárt, a 89 kilogrammosok mezőnyében Lajos Alex, a 102 kilogrammosok között Horváth Viktor egyaránt negyedik lett.

“Két nap, két bajnoki cím, nem lehetek elégedetlen. Volt már előjele, mert pénteken egy bárba ültünk be, a hely neve 18 volt, csináltam is gyorsan egy képet. Szombaton 340 kg-t emeltem, ez volt az elvárás, vasárnap nem volt más célom mint a győzelem. Nem kellett volna ennyit sem emelnem, de a verseny elvitt magával, 150 szakítás és 200 lökés lett a vége. Sajnos az idei évre nincs több versenyem, így marad a jól megérdemelt pihenés.”-mondta lapunknak Nagy Péter, aki utolsó mondatával arra utalt szomorúan, hogy idén nem indít versenyzőt Magyarország a súlyemeló világbajnokságon…

Előző sztori

Nem volt pénze, de mindenáron alkoholhoz akart jutni

Következő sztori

Karácsonyi nyílt nap a Tappancsnál