Közlekedés

Bemutatták a déli Tisza-híd terveit

Bemutatták a déli Tisza-híd terveit

2022. november 24., csütörtök
Bemutatták a déli Tisza-híd terveit

Megtörtént: hivatalosan is ismertették a szegedieket a déli Tisza-híd, azaz a harmadik híd terveivel. A közmeghallgatáson a lakosság mellett Mihálffy Béla kormánypárti országgyűlési képviselő is felszólalt.

A híd létjogosultságát Nagy Sándor szerint már 1998-ban kilátásba helyezték, azóta több kormányhatározat született arról, hogy megvalósul. Mihálffy Béla felszólalásában arról beszélt, hogy az alpolgármester kihagyta azt a 8 évet a híd tervezési kronológiájának ismertetésekor, amikor a baloldal volt kormányon, elmondása szerint annyi időnek is elegendőnek kellett volna lennie, hogy a híd eljészüljön. Hozzátette, képviselőként mindent elkövet, hogy mihamarabb elkészüljön a híd.

Kiemelte, soha nem volt még ilyen közel Szeged ahhoz, hogy a projekt megvalósuljon.

A legutolsó fejlemény szerint a Főmterv kapott megbízást a terv megvalósítására a januárban megszűnő NIF Zrt-től. Tényleges építésről 2024 nyarán lehet előreláthatólag beszélni az alpolgármester szerint.

A tervezők most az előkészületekről tartottak előadást. Nyul Zoltán, a NIF Zrt. Beruházási vezérigazgató-helyettese szerint a lehető legmélyebb részletességgel folyhat majd a kivitelezés. Az elsődleges cél szerinte a nagykörút bezárása és a híd megépítése.

Takács Miklós, a Főmterv tervezője, aki a szegedi oldal körúti rendszerének kidolgozásáért felel, arról beszélt, hogy jövő márciusig kell elkészülnie az engedélyeztetési tervnek, melyet 2023 augusztusára fogadhatnak el. A Szegedi Tudományegyetem épületét minimálisan érinti majd az építési folyamat. Takács szerint a bezáró körút jelentős forgalmat tud elszívni a Belvárosi híd felől, de a cél, hogy az Északi híd forgalmára kapacitálják az új hidat.

A Bécsi körutat 2x2 sávossá bővítenék, de a terület arra is elég lesz, hogy parkolókat helyezzenek el.

A zöldterületet igyekeznek minimálisan érinteni. A parkolásra vonatkozóan felmérést is végeztek. A projekt ugyan csökkenteni fogja a parkolóhelyeket, de a kivitelezés után ez a tervező szerint rendezhető. A hidat a megfelelő megoldásokkal kerékpárosokra is tervezik. A csomópontok lehetőségeit is megvizsgálták: körforgalommal nem volna kielégítő a körút teljesítőképessége, így a várossal megegyezve, jelzőlámpás forgalomirányítást valósítanak meg.

Újszeged két új csomópontot kapna, így például Odessza közvetlen kapcsolódhat a hídhoz. Az újszegedi vasútállomás a jelen formájában megszűnik, a Szőregi útra kerülne át. Innen zavartalanul megközelíthető a pályaudvar és egy másik megállóhely is kialakítható.

Vigh Attila, a híd tervezője kiemelte, hogy a távlati cél a vasúti forgalom és a tram-train átvezetése lesz. A tervező szerint egy többnyílású hidat terveznek megvalósítani annak előnyei miatt.

A város igényeihez alkalmazkodva több koncepciót is alkalmaz a híd: vízszintes zöldfelületet, hullámzó zöldhomlokzatot.

A tervek szerint az ártéri tájba és a Dóm tornyaiba is bele fog illeszkedni. Az északi oldalról az egész belváros látszódna, így alkalmas közösségi terek kialakítására. Továbbá kilátópontok is helyet kapnának a híd ívében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.