Tápé, Szeged és az irodalom hűségjelképe: Ilia Mihály 88

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Előttem egy jó régen, 1988-ban kelt levél. A benne rejlő szomorú tanulság ma is fontos. Szeged egyik ikonikus szellemi nagysága írta, Ilia Mihály. Sajnálkozik, hogy mondandójával engem terhel, de akit a dolog érint, ahhoz már egy szava sincs többé.

Ilia tanár úr – sokak tanítója, olyanoknak is, akiket regulárisan sosem oktatott, csak a szellemi kisugárzásával, példájával, mint engem is – szóval a Tanár úr máskor is megtisztelt soraival. Ebben az 1988-as levélben elbeszél egy történetet. Barátaival a Rádió akkor második évében lévő szegedi stúdiója számára készített egy műsort. A szellemi élet nem kisebb szereplői voltak abban a társai, mint Balassa Péter, Csoóri Sándor, Mészöly Miklós etc., megannyi szabad ember. Mi sem természetesebb, mint hogy mondandójukba rendszerkritika is került. Na, ekkor lépett közbe a párt hitlevelével Szegedre ejtőernyőzött új stúdióvezető, és lecsapott: „pesszimistának, egyoldalúnak, károsnak” minősítette a műsort. És kicenzúrázta.

Nem tudom, a „vonalat” még 1988-ban is alázatosan követő pártszolga mit tudott a határon innen és túl tisztelet övezte irodalomárokról. Vélem, semmit sem hallott róluk, akik egész életükben az irodalom és a közélet tisztessége szolgálatában álltak. Kivételes tisztelet övezte köztük a megtörhetetlen Ilia Mihályt: küzdött, írt, folyóiratot szerkesztett, nemzedékeket tanított az írás mesterségére, tehetségek sorát fedezte fel s indította el a pályán – és rossz szót hallani róla sosem lehetett. Azaz, mégis: de csak a titkos dossziék feljelentő leveleiben, a gondolatrendőrség aktáiban, a pártbizottsági dokumentumokban. Olyanok minősítették, akik a bokájáig sem értek fel. Mint például az 1988-as rádiós cenzor. Ilia tanár úr akkor nekem megírta: abban a stúdióban soha többé nem vállal semmilyen szerepet.

A szegedi rádiózás eme szomorú korszakának története egy könyv része lesz. Ezzel tartozom magamnak is. Nem szabad, hogy annak a kornak az árnya máig érjen. De ami most fontos: az illő köszöntés. Nyolcvannyolc éve, az 1934-es év Szent Mihály napján született a Tiszatáj egykori főszerkesztője, a kivételes irodalomszervező és egyetemi tanár, akiről néhány éve írta a Litera főszerkesztője, Keresztury Tibor: „Ilia Mihály az egyik utolsó képviselője annak az ethosznak, amit minden bizonnyal örökre eltemet, s behint sóval a kor. Az egyik utolsó, aki el tudja hitetni, hogy a szellemi létezésről lemondanunk akkor sem lehet, ha az éjsötét bunkóság fölöttünk épp diadalt arat…”

Láthatatlan Óriás – ezt a titulust aggatták rá tisztelői. Mert sosem próbált reflektorfénybe kerülni. Mindig a háttérben maradt. Életműve viszont a legelsők közé emeli.

Előző sztori

Orbán: épségben át kell vinni a hazát a túlpartra

Következő sztori

Fradi-veréssel hangolt az újabb BL-fordulóra a Pick Szeged