Német-magyar két jó barát

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A magyarok és a németek kölcsönösen jó véleménnyel vannak egymás országáról, és mindkét nemzet szerint nagyon fontos a két ország jó kapcsolata az Európai Unió (EU) jövőjének szempontjából – derül ki a Nézőpont Intézet által idén hatodik alkalommal elkészített magyar-német barométerből, amelynek eredményeit szerdán mutatták be Budapesten.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója elmondta, a Magyarországon és Németországban is ezer ember telefonos megkérdezésével készült kutatásban a magyarok 56, a németek 59 százaléka volt inkább jó véleménnyel a másik országról, a kétoldalú kapcsolatok terén azonban még lenne hova fejlődni, a megkérdezettek kevesebb mint fele gondolja ugyanis, hogy jók a kétoldalú kapcsolatok.

Ezeken azért is kellene javítani, mert a felmérésben részt vevők többsége – a magyarok 88, a németek 70 százaléka – szerint az unió jövője szempontjából fontosak a kétoldalú kapcsolatok – tette hozzá az igazgató.

Előző sztori

Stratégiai megállapodást kötött a MOL-lal a Szegedi VE

Következő sztori

Nézz az ég felé: hét éve nem látott napfogyatkozás lesz októberben!