Gyöngyösi: a Jobbik nem indul többet együtt a DK-val

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A pártelnök szerint nem volt sikeres az együttműködésük.

Gyöngyösi Márton az ATV esti műsorában elmondta, nagyon úgy tűnik, hogy a jövőben nem indul majd együtt a két párt, hiszen szerinte az április 3-ai eredményekből is látszik, hogy nem volt sikeres a recept. Állítása szerint a Jobbiknak is van felelőssége, elsősorban Jakab Pétert hibáztatta, amiért balra tolta a pártot.

A Facebookot összetévesztette a valódi népszerűséggel, ezeket a konzekvenciákat mi levonjuk, de szerintem Gyurcsány Ferencnek is van elgondolkozni valója”

– jegyezte meg.

Úgy fogalmazott, Dobrev Klára egy virtigli baloldali alternatívát kínál Orbán Viktor kormányához képest, míg a Jobbik egy „karakteresen jobbközép párt”.

Nem is értem azt a felvetést, hogy csatlakozzunk a DK árnyékkormány kezdeményezéséhez”

– fogalmazott.

Előző sztori

Fradi-veréssel hangolt az újabb BL-fordulóra a Pick Szeged

Következő sztori

Döntetlennel debütált a Szent Gellért Fórumban a St. Mihály