Politika

Vlagyimir Putyin milliókat mozgósított és a nukleáris fegyverek bevetéséről beszélt

Vlagyimir Putyin milliókat mozgósított és a nukleáris fegyverek bevetéséről beszélt

2022. szeptember 21., szerda
Vlagyimir Putyin milliókat mozgósított és a nukleáris fegyverek bevetéséről beszélt

Részleges katonai mozgósítást jelentett be Vlagyimir Putyin orosz elnök szeptember 21-én, szerda reggeli beszédében. Az orosz elnök azt mondta:

a Nyugat már 2014-ben ágyútöltelékké tette az ukrán népet akkor, amikor elcsatolták a Krím félszigetet.

Az orosz elnök szerint a nyugati országok minden függetlenséget és fejlődést megpróbálnak blokkolni, és másokra akarják kényszeríteni az akaratukat. Véleménye szerint a Nyugat célja a gyengítés és a pusztítás és azt is hangsúlyozta, hogy a Nyugat agresszív oroszellenes politikájában átlépett minden határt. Putyin kijelentette azt is, hogy a a fő cél, a donbászi régió lakosságának felszabadítása, nem változik.

Úgy tűnik Putyin erős lépésre szánta el magát

Az orosz elnök a mai nappal elrendelte a részleges mozgósítást. Kiemelte: csak azokat sorozzák be, akik tartalékosok, tehát akik katonai gyakorlattal rendelkeznek-ez akár kétmilliós hadsereget is jelenthet.

Hangsúlyozom, hogy a mozgósítás keretében behívott orosz állampolgárok a szerződés alapján szolgálatot teljesítők minden előnyét megkapják.

A népünket mindenáron megvédjük.

Minden csapásra válaszolni fogunk, erre azoknak is felhívom a figyelmét, akik atomcsapással fenyegetőznek

– fogalmazott az orosz elnök.Vlagyimir Putyin, aki beszédét úgy zárta:

NEM BLÖFFÖLÖK, AMIKOR AZT MONDOM, HOGY NUKLEÁRIS FEGYVEREKET IS BEVETHETEK.

Vlagyimir Putyin orosz elnök először szólt az orosz néphez azóta, hogy február 24-én különleges katonai műveletvégrehajtását rendelte el Ukrajna ellen.

https://twitter.com/DimitriASimes/status/1572467596712181760

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.