Közélet

Több mint száz fellépő szórakoztatja majd a szegedieket!

Több mint száz fellépő szórakoztatja majd a szegedieket!

2022. szeptember 11., vasárnap
Több mint száz fellépő szórakoztatja majd a szegedieket!

Tíz szegedi helyszínen negyven ingyenesen látogatható programmal - több mint száz fellépő, liturgikus események, kiállítások, konferenciák, könyvbemutatók, beszélgetések, családi rendezvények - várják az érdeklődőket a katolikus társadalmi napokon - tájékoztatta a társszervező Szeged-Csanádi Egyházmegye az MTI-t.

A 2013 óta megszervezett katolikus társadalmi napok célja, hogy felhívja a figyelmet az egyház társadalmi tanításaira. Az évről évre más helyszínen megrendezett esemény az idén - a kísérő rendezvényekkel - egy hetesre bővült, témái közé pedig bekerült a sport, a teremtett világ védelme vagy az egyháztörténet is.

A programsorozat Simon András grafikusművész A család isten otthona című tárlatának megnyitójával indul a Somogyi-könyvtárban szeptember 19-én. A művészeti események között szerepel Rófusz Ferenc 2018-ban készült,Az utolsó vacsoracímű filmjének vetítése, amelyet beszélgetés követ a rendezővel, kiállítás nyílik Daróczi Csaba, az elmúlt év természetfotósa képeiből Teremtett élet címmel,dicsőítő koncertet rendeznek a Dugonics téren, majd fellép a rendezvénysorozaton Tóth Gabi és Ákos is.

Szeged belvárosában "tiszteletreméltó Bálint Sándor hitvalló professzor" életét bemutató szabadtéri kiállítás nyílik, s néhány napra a Dóm teret és az Árpád teret összekötő Eötvös utca a néprajztudós nevét viselő sétánnyá alakul.

A liturgikus események sora ökumenikus istentisztelettel kezdődik, amelyen Balog Zoltán, a Dunamelléki Egyházkerület püspöke és Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök ad szolgálatot. A katolikus társadalmi napok megnyitó miséjét Veres András győri megyés püspök celebrálja a Fogadalmi templomban, ugyanitt Marton Zsoltváci megyés püspök a családokért mond misét, szentmisén emlékeznek az egyházmegye alapítójára, Szent Gellért vértanú püspökre, a rendezvény zárónapján, szeptember 25-én pedig Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek celebrál ünnepi szentmisét.

A katolikus társadalmi napok előadásain az érdeklődők megismerkedhetnek a méltányos kereskedelemmel, a Segítő Magyarország programmal, szó esik a hit és a tudomány kapcsolatáról, kerekasztal-beszélgetést rendeznek az ember élethez való jogáról és egyháztörténeti konferencián mutatják be néhány Szegedhez kötődő személyiség, történelmi program társadalomformáló hatását.

A programsorozat történetében először rendezik meg a Kattárs kupát, amelyen a 13-14 éves korosztály kispályás labdarúgó-mérkőzéseken méri össze tudását. Szent Gellért ünnepén, szeptember 24-én a Dóm téri forgatagon a színpadi rendezvények mellett több mint félszáz kiállító mozgalom, szerzetesközösség, szervezet és egyesület színes programjai közül válogathatnak az érdeklődők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.