Szórakozás

Két év után visszatér a Bortér

Két év után visszatér a Bortér

2022. szeptember 13., kedd
Két év után visszatér a Bortér

Ahogy a tavaszi Borfesztivál, úgy a Bortér is pihenőre kényszerült a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásoknak. Bár a tavaszinál jóval kisebb rendezvényről van szó, azért így is lesz, amitől nyüzsög a város a hét hátralevő részében.

A Borfesztivál és a nyári zenei fesztiválok után a Bortér is teljes gőzzel tér vissza a pandémia után. A Bortér eredetileg is jóval kisebb rendezvény volt meghirdetve, mint a Szeged Napja Ünnepségsorozathoz köthető Borfesztivál, A Széchenyi és a Dugonics teret mellőzik, és csak a Dóm teret, illetve az Aradi Vértanúk terét lakják be a borászok, és "csak" 5 napra.

Közel 100 pincészet teszi tiszteletét a téren, valamint pálinkaházak, vendéglátósok és kézművesek - igaz, ők kevesebb számban.

Míg a kézművesek és borászok többnyire a Dóm teret lepik el, addig a sörfőzdék főként az Aradi vértanúk terén lesznek megtalálhatók.

A fellépők száma is jóval kevesebb, mint a tavaszi bormustrán: két színpadon összesen közel 20 fellépő érkezik, többek között az Útközband, az AV Acoustic, Várkonyi Tibi, Gerendás Péter és a Jazzarosa.

Az idén először - többek elégedetlenségére - teljesen készpénzmentes lesz a Bortér, így nem érdemes bankkártya vagy mobiltárca applikáció nélkül elindulnunk bort kóstolni. A készpénzzel érkező vendégek a FESTIPAY feltöltő pontokon tudják a pénzüket a fizetésként használható - a fesztivál ideje alatt használható kártyára feltölteni - az el nem használt összeget pedig visszaváltani. Nem újdonság azonban, hogy repoharas lesz, de az sem klasszikus értelemben: fesztiválpoharakat, illetve visszaváltható üvegpoharat és kóstolópoharat szerezhetünk - vagy csak egyszerűen viszünk egy saját poharat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.