Határnyitás: harminchárom éve történt meg az addig elképzelhetetlen

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

1989. szeptember 11-e volt: a Magyarországon jósorsára váró 48 ezer keletnémet menekültre akkor különleges nap virradt. Akik előző éjszaka még a Német Szövetségi Köztársaság konzulátusa minden négyzetméterét szükségalvóhelyként használták, s akiknek nem jutott hely, odakint, a Nógrádi utca járdáján aludtak, vagy a tízezrek, akik a zugligeti templomkertben és más rögtönzött sátortáborokban régóta várakoztak, 10-e éjszakáján már a nyugati végek felé közeledtek. A félelmetes hírű határ felé.

Egy kódjel a szocialista idők katonai géhás lajstromából: Sz-100. A szám előtti Sz – da, persze, hogy szovjetet jelent. A típusszám a különleges határkerítést jelzi. Köznapi nevén ez volt a vasfüggöny. Két világ közt kettőszáznegyvenhat kilométernyi halálvonal. E kerítés elődje az 1949-ben készült barbár csapda volt: kétsoros szögesdrótrendszer, középen egy rettenetes aknasáv. Sokakat elrettentett a kísérlettől. Nem mindenkit, persze. Hogy hány ember halálát okozta, a pontos szám nem ismert. Ezt a gyilkolósort váltotta föl 1965-ben a „modern” rozsdamentes acél szerkezet. Enyhe áramtöltése a jeladást szolgálta, riasztására rögtön megindultak a fegyveresek, s ha kellett, azonnal lőttek.

A vasfüggöny sorsa 1989-ben eldőlt. A szüntelen emberiességi bírálatok alatt állt határzár kérdését az élet oldotta meg: a gorbacsovi glasznoszty, az enyhülés mondott fölötte ítéletet. Amaz év februárjában határozat született a lebontásáról. A határőrség persze a helyén maradt, az ország nem vált nyitottá. Ahhoz az első lépést egy bátor magyar kezdeményezés jelentette. Augusztusban a debreceni MDF-esek ötlete nyomán az ellenzéki pártok szimbolikus akciót, Páneurópai Piknik néven osztrák-magyar határtalálkozót szerveztek. És megtörtént a szinte elképzelhetetlen: a párthatalom hallgatólagos beleegyezése mellett Sopronpusztán egy napra szabad lett a határ, s az odacsődült NDK-s menekültek tömegesen átzúdultak Ausztriába. A határőrök szabad utat engedtek mindenkinek, még szerencsés utat is kívántak.

Aztán húsz nap múlva, a szeptember 11-ére fordító éjszakán véglegesen felszabadult a nyugati határvonal: az éjféli 12 óraütésre megtörtént a határáttörés. Persze nem volt már mit áttörni, de ahogy a roppant tömeg egyszerre megindult, az valami hasonlatos volt. A korkrónika ezt kivételes, szép pillanatként rögzíti.

Azon az éjszakán ott, ahol nem oly rég az elátkozott vasfüggöny volt, éjfélkor sírva, könnyek közt kezdődött az örömünnep.

Előző sztori

Több mint száz fellépő szórakoztatja majd a szegedieket!

Következő sztori

Kaktuszinvázió fenyegeti a Homokhátságot!