Halálos iramban: az M5-ös a legveszélyesebb magyar autópálya

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az idei esztendő második negyedévében a megnövekedett forgalom mellett 8,6 százalékkal több, 4057 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt a magyar utakon az előző év azonos időszakához képest, derül a KSH által közölt baleseti statisztikákból.

Az Index szemléje szerint az elmúlt három év azonos időszakára visszatekintve ez a legmagasabb esetszám, viszont alacsonyabb a 2019. II. negyedévinél. Összesen 5451-en sérültek meg, közülük 129 ember halt meg. Az ittasan okozott balesetek száma 3,3 százalékkal mérséklődött, közölte a hivatal.

Az adatokból az látszik, hogy a II. negyedévben a balesetek jelentős többségéért (94 százalék) a járművezetők voltak felelősek.

A leggyakoribb ok a gyorshajtás volt (29 százalék), amit az elsőbbség meg nem adása követett (26 százalék). A balesetek 85 százalékát személyszállító járművel okozták.

A magyar sztrádákon 46 százalékkal több, összesen 162 baleset következett be, a halálos kimenetelűek száma pedig 3-ról 10-re nőtt ezen kategórián belül. A KSH szerint a könnyű sérüléses és a súlyos sérüléssel járók esetében is jelentős volt a növekedés (49, illetve 26 százalék). 

A száz kilométernél hosszabb autópályákon száz kilométerre átlagosan 14,1 baleset jutott, fajlagosan a legtöbb (21,7) az M5-ösre, a legkevesebb (4,0) pedig az M6-osra.

Az összes incidens (4057) közül a legtöbb Pest (482), Szabolcs-Szatmár-Bereg (231) és Bács-Kiskun (218) megyékben, a legkevesebb Nógrádban (84), Tolnában (85) és Komárom-Esztergomban (114) történt. A fővárosban összesen 854 baleset történt a II. negyedévben.

Előző sztori

Kiderült, hány napra elegendő gáztartaléka van Magyarországnak

Következő sztori

Megújult a tarjáni óvoda