Ádám Martin a 16. a gólszerzők világranglistáján

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A nemrég Forráskúton díszpolgárrá avatott Ádám Martin 19 találatával a 16. helyet foglalja el a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) idei világranglistáján, amely a nemzeti bajnokságokban az év első nyolc hónapjában elért gólok alapján készült.

A listát a szingapúri bajnokságban jeleskedő montenegrói Boris Kopitovic foglalja el 26 góllal, kettővel előzve meg a Paris Saint-Germain francia világbajnok csatárát, Kylian Mbappét, és a szintén a dél-kelet-ázsiai ország élvonalában futballozó japán Tanaka Kodait.

A világsztárok közül a lengyel Robert Lewandowski – aki a Bayern Münchentől igazolt el, s az új idényben már az FC Barcelonát erősíti – 20 góljával a nyolcadik, míg a Borussia Dortmundot a Manchester Cityre cserélő, s angol együttesében egyedül augusztusban kilencszer is eredményes norvég Erling Haaland 18 idei találatával a 21. a sorrendben.

Ugyanúgy 17 gólnál tart nyolc hónap után három csatár is: a Tottenhamben játszó angol Harry Kane, a “legmagyarabb” német együttesben, az RB Leipzigben Gulácsi Péterrel, Willi Orbánnal és Szoboszlai Dominikkal együtt futballozó francia Christopher Nkunku és a Paris Saint-Germain brazil légiósa, Neymar. Közöttük az rangsorol a 31-33. helyen, hogy melyikük játszik erősebb ligában.

(MTI)

Előző sztori

Magyarországon nem lesz energiahiány

Fotók!
Következő sztori

Retro: Mazsolát és Tádét ábrázoló bélyeget bocsátott ki a Magyar Posta