Közélet

A Vadasparknak is spórolnia kell a rezsiárak emelkedése miatt

A Vadasparknak is spórolnia kell a rezsiárak emelkedése miatt

2022. szeptember 14., szerda
A Vadasparknak is spórolnia kell a rezsiárak emelkedése miatt

Csaknem nyolcszorosára emelkedik a Szegedi Vadaspark rezsiköltsége az előzetes számítások szerint, így az intézménynél is készítik már a takarékossági terveket – tudta meg a Delmagyar.hu. Veprik Róbert igazgató a lapnak elmondta, az eddigi évi

23 millió forintról az előzetes számítások alapján nagyjából 175 millió forintra változik a villany- és gázköltségük.

Ezt pedig gyakorlatilag lehetetlen kigazdálkodni. -Nincs akkora bevételünk, amelyből ezt fedezni lehetne, sőt valószínűleg a gazdasági válság miatt még csökkenni is fog a forgalmunk.

Az árakat sem lehet ilyen mértékben emelni,

így csupán két dolgot tehetünk: egyrészt a fenntartó város segítségét kérjük, másrészt pedig átgondoljuk, hogyan lehet hatékonyabbá tenni a fogyasztásunkat-nyilatkozta Veprik Róbert.

Állattól nem kell megválni, néhányat azonban más helyre költöztetnek a területen belül. Az igazgató azt mondta, hogy néhány energetikailag nem túl hatékony ház téli bezárásával is jelenős összeget lehet megspórolni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ezekben elhelyezett állatokat ezentúl nem láthatja a közönség. Azokat átcsoportosítják más helyre.

A cél 20 százaléknyi spórolás és gazdaságossá tenni az épületek működését a Vadasparkban, ehhez kapcsolódva már beszerzési fázisban van egy napelemrendszer is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.