Közélet

Teljesen megújulhat a Szeged-Békéscsaba vasútvonal

Teljesen megújulhat a Szeged-Békéscsaba vasútvonal

2022. augusztus 23., kedd
Teljesen megújulhat a Szeged-Békéscsaba vasútvonal

Bár a tram-train beruházással sokat javult a helyzet Szeged-Rókus és Hódmezővásárhelyi Népkert között, a teljes Szeged-Békéscsaba vonal még mindig igencsak retro hangulatban várja az utasokat. Ez az ami változhat rövidesen.

A vonal felújtásához kapcsolódó útépítési engedélyztetési eljárása és tíz vasúti átjáró biztosítási módjának meghatározása már megindult a vonalszakaszon-derül ki a Csongrád-Csanádi Kormányhivatal Műszaki Hatósági Főosztály, Közlekedési és Útügyi Osztálya hirdetményében. A kivitelezési tervek már elkészültek ebben az esetben. A munkálatok csak azokat a szakaszokat érintik, ahol a tram-train nem közlekedik.

Hódmezővásárhelyen új állomás épülhet

A Békéscsaba–Szeged vasútfelújítás előkészítésére vonatkozó mérnöki tervezési feladatokat a BÉSZ Konzorcium – Infraplan Vasút- és Úttervező Zrt., a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. és a Kontúr Csoport Tervező, Építtető, Kivitelező Kereskedelmi Kft. – nyerte meg.

A felújításról az Indóház szakportál tudott meg információkat még tavaly. Akkor azt írták, hogy az átépítések után Orosháza és Békéscsaba között akár 120-szal mehetnek majd a vonatok, míg a szegedi Nagyállomás és Rókus közt 80-nal. Emellett Szeged nagyállomáson, Telekgerendáson és Kútvölgyön áttervezik az utasperonokat, a hódmezővásárhelyi állomáson új üzemi épületet létesítenek miután a régit lebontják. De a közlekedés is biztonságosabbá válhat, miután modern, központi forgalomirányítást lehetővé tevő állomási biztosítóberendezés lesz a vonalon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.