Közélet

Szépen, lassan elfogy Románia

Szépen, lassan elfogy Románia

2022. augusztus 3., szerda
Szépen, lassan elfogy Románia

Románia lassan, de biztosan elfogy - állapította meg az Adevarul című román lap azt kommentálva, hogy tavaly minden korábbinál kevesebb, mindössze 180 ezer gyermek született a 19 millió lakosú országban.

Az 1961-ben született korosztály volt az utolsó, amely még gondoskodott saját "utánpótlásáról", az utána következőknél a szaporulati ráta elmarad a helyettesítési szinttől - mutatott rá Vasile Ghetau akadémikus, a statisztikai hivatal volt vezetője.

Hozzátette: a társadalom elöregedése összeurópai probléma, de Romániában rendkívül meredek a népességfogyás, a különbség pedig azzal is összefüggésben állhat, hogy Nyugaton már korábban bevezettek gyermekvállalást ösztönző intézkedéseket.

https://szegedma.hu/2022/07/novak-katalin-ne-azok-jarjanak-jol-anyagilag-akik-nem-vallalnak-gyermeket

Vladimir Alexandrescu, a statisztikai hivatal szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy a tavalyi 180 ezernél Romániában 1900 előtt is több gyermek született, amikor az ország csak két történelmi régióból - Moldvából és Havasalföldből állt. A szóvivő szerint a világjárvány is szerepet játszhatott a szaporulat tavalyi drámai visszaesésében, abban, hogy egyetlen év alatt csaknem 10 százalékkal csökkent az élve születések száma. 2020-ban valamivel kevesebb mint 200 ezer gyermek született az országban.

A szociológus felidézte: az 1960-as évek elején bekövetkezett népességcsökkenést a kommunista hatalom az 1966-ban bevezetett abortusztilalommal próbálta megfékezni, aminek eredményeképpen 1967-ben minden korábbinál több, 556 ezer gyermek szültetett Romániában, de néhány év után visszatért a csökkenő tendencia.

Az 1989-es rendszerváltás után ismét legálissá vált a művi vetélés Romániában, a nők többsége szakmai érvényesülését helyezve előtérbe egyre későbbre halasztotta a családalapítást, és így egyre emelkedik, a 30 évet közelíti az az átlagos életkor, amikor a nők első gyermeküket szülik. Ebben az életkorban már biológiai szempontból is bonyolult feladattá válik, hogy egy nő termékeny időszakában a pozitív népszaporulathoz szükséges három, vagy több gyermeket szüljön - magyarázta Alexandrescu.

Kiemelt képünk illusztráció!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.