Magyar uralkodók földi maradványait azonosították az SZTE kutatói

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Antiókhiai Anna, III. Béla magyar király első feleségének csontjai után, Szent László király földi maradványait, továbbá Halicsi Endrét vagyis András magyar királyi herceget is sikerült azonosítania az SZTE Genetikai Tanszékén – írja az egyetem közleményében.

Neparáczki Endre, a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatócsoportjának igazgatója, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Biológia Intézet Genetikai Tanszékének munkatársa vezetésével folyó projekt során sikerült bizonyítani, hogy a székesfehérvári osszáriumban (csonttárban) Árpád-házi királyok földi maradványai találhatók.

Neparáczki közölte, az osszáriumban több mint kilencszáz ember csontmaradványa található összekeveredve. Az SZTE-n vizsgált négyszáz emberi maradványból DNS-mintát vettek. A kutatók célja, hogy – ezeket a mintákat a korábban meghatározott profilokkal összevetve – több magyar uralkodót is azonosítsanak.

A csontokat szénizotópos kormeghatározásnak is alávetették, így kiderült, a székesfehérvári sírhelyet a 9-től a 16. századig használták temetkezésre.

A kutatók Corvin Jánostól, Mátyás király fiától és unokájától, Kristóftól is rendelkeznek DNS-mintával, ezért már csak néhány lépésre vannak attól, hogy Mátyás király földi maradványait is azonosíthassák. Árpád-házi Mária nápolyi királyné koponyája vizsgálata után pedig kiválaszthatók lesznek a csontkamra leletei közül az Anjou-irályok maradványai is.

Mivel a DNS információ a szem- és hajszínt is magában hordozza, hamarosan egy szoftver segítségével, VR szemüvegen keresztül nézhetünk majd szembe több Árpád-házi uralkodóval.

KÉPGALÉRIA!
Előző sztori

Ez őrület, még csak hasonló sem volt soha Magyarországon!

Következő sztori

Brutális a pénzromlás, és még nincs vége