Letartóztatásban a szentesi süteménytolvaj

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szentesi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a férfinak, aki a múlt héten egy helyi cukrászdába tört be valamint autókat tört fel városszerte – közölte Saághy Flóra, a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított az elmúlt kedden, a hajnali órákban betörte egy cukrászda ablakát, majd azon bemászva a pénztárgépfiókból készpénzt valamint süteményeket lopott el. Ezen felül megalapozott a gyanúja annak, hogy a férfi a fenti napon két autót, míg 2022 tavaszán további egy gépjárművet tört fel illetve kutatott át, illetve vitt el azokból különböző értékeket.

A lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárásában a járási ügyészség a bűnismétlés ténye és veszélye miatt indítványozta a többszörösen büntetett előéletű terhelt letartóztatásának elrendelését.

Az ügyészi indítvány alapján a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsított letartóztatását egy hónapra elrendelte. Végzését az ügyészség tudomásul vette, míg az ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.

Videó!
Előző sztori

Beronja duplájával nyert a Szeged-Csanád GA a Dorog ellen – videó

Következő sztori

Korda György: évtizedeket fiatalodom a SZIN-en