Hírzóna

Gyanús szamóca palántákat foglalt le a Nébih a megyében

Gyanús szamóca palántákat foglalt le a Nébih a megyében

2022. augusztus 23., kedd
Gyanús szamóca palántákat foglalt le a Nébih a megyében

Mintegy 6000, ismeretlen származású szamóca palántát foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a közérdekű bejelentések alapján Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyei szamóca szaporítóanyag-forgalmazóknál tartott próbavásárlások alkalmával augusztus elején.

A Nébih keddi tájékoztatása szerint a növényeket gyümölcs szaporítóanyag előállítói engedély, illetve szaporítóanyag nagykereskedelmi engedély nélkül akarták eladni. A jogszabályokat be nem tartó piaci szereplőkkel szemben hatósági eljárás indul, ami 250 ezer forinttól 5 millió forintig terjedő minőségvédelmi bírság kiszabását vonhatja maga után - közölték.
A Nébih felhívta a figyelmet, hogy az efféle termékek értékesítésre ajánlása, bármilyen online felületen történjen is, már önmagában forgalmazási tevékenységnek minősül. A közlemény szerint a hatóság kiemelten figyel és kivizsgál minden gyümölcs-szaporítóanyagot kínáló hirdetést, egyéb aktivitást. Az illegálisan működő szaporítóanyag-forgalmazók kiszűrése érdekében a szakemberek a jövőben is folyamatosan végzik az ellenőrzéseket.

A "fekete forgalmazók" a szaporítóanyag felügyeleti jogszabályok megsértése miatti eljárás és bírság mellett számíthatnak a társhatóságok bevonására is. Ha a jogosulatlan fajtahasználat egyértelműen fennáll - hazai, vagy európai uniós fajtaoltalommal rendelkező fajták esetén -, a hatóság a fajtajogosultat is értesíti a jogsértést elkövető forgalmazó tevékenységéről - fogalmaz a Nébih.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.