Olimpikont adtak az országnak, de ez nem hatotta meg a szegedi városvezetést!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szociális és Sportbizottság csütörtöki ülésén több furcsa és megmagyarázhatatlan dolog is történt. Egyetlen napirendi pontja az utánpótlás nevelési keretösszeg felosztása volt a pályázó sportegyesületek között.

EZ TÖRTÉNT AZ ÜLÉSEN

– a pénzre pályázó egyesültetekkel nem volt szakmai egyeztetés
– a 18 pályázó egyesület közül egyedül a város legeredményesebb csapata, a Szegedi Úszó Egylet nem kapott támogatást – a bizottság tagjai 3 perccel az ülés előtt kapták meg a tervezetet, átnézni, átolvasni nem volt lehetőségük
– az egységes álláspont kilakítására a Joób Márton által kért 10 perces szünetet nem adta meg Ménesi Imre a bizottság elnöke
– bár bal- és jobboldalról egybehangzó szakmai kritikák és módosító javaslatok voltak, azokat lesöpörték
– a bizottság elnöke feltűnően siettette az ülést, érdemi kommunikációra, egyeztetésre nem adott lehetőséget

Kérdéseket küldtünk az érintetteknek, a többség válaszolt is. Kivéve Ménesi Imrét.

Ménesi Imre inkább “ném” marad, ha kérdéseket kap

Berta Róbert, a sportbizottság külsős tagja röviden összefoglalta aggályait.

– A probléma alapvetően az volt, hogy a határozati javaslatot konkrét összeg elosztásokkal a bizottsági ülés előtt 3 perccel kaptuk meg. Majd a bizottság ülésen tettünk módosító javaslatokat, de a baloldali többség leszavazta. A legnagyobb problémát, hogy a Szegedi Úszó Egylet nem kapott támogatást, holott beadott érvényes pályázatot, nem tudtuk a módosító indítvánnyal orvosolni – mondta a Pick Szeged egykori magyar válogatott kézilabdázója.

A sportot közelről is ismerő Jóob Márton is kritizálta a városvezetés gyakorlatát.

– “A mostani előterjesztést sajnos nem előzte meg szakmai egyeztetés, így én magam is a bizottsági ülésen találkoztam először Ménesi Imre elnök javaslatával a támogatási összegek vonatkozásában. Szóvá tettem, hogy noha a Szegedi Úszó Egylet egy komolyabb támogatást már kapott más sportkeretből, megilleti őket az, hogy az utánpótláskeretből is támogassuk őket, ahogy tettük ezt az előző években is. Javaslatomat elnök úr leszavazta.

A bizottság eddig mindig egyhangúlag döntött a sportkeretek felosztásáról, de a mostani előterjesztés elfogadásáról ez nem mondható el.

Az előző években általam szervezett sportvezetői meghallgatásokat jónak és hasznosnak tartom, amit szerintem a későbbiekben is folytatnunk kellene” – fogalmazta meg kritikáját a baloldali, Összefogás Szegedért frakció önkormányzati képviselője.

A Fidesz elkeseredett

Chovanecz Kata, a bizottság fideszes tagja elkeserítőnek tartja a történteket.

– Elkeserítő, hogy egy szakbizottság úgy hoz döntést, hogy sem szakmai egyeztetés nincs mögötte, sem a szakmai kritikákat nem hallják meg.

“Szégyenteljes, elfogadhatatlan, hogy egy rendkívül sikeres utánpótlás-nevelő egyesülettel így bánjon a város vezetése”

– tette hozzá véleményét Chovanecz.

ÚSZÓ EGYLET: A DÖNTÉST SAJNÁLJÁK, A MUNKÁT FOLYTATJÁK

– Sajnálattal vettük tudomásul a döntést, melynek hátteréről kérem, a döntéshozókat szíveskedjen megkérdezni! A Szegedi Úszó Egylet a jövőben is kiemelt feladatának tekinti az utánpótlás nevelését.

Olasz Anna, Pádár Nikolett neve fémjelzi a nálunk folyó munka minőségét.

– válaszolta lapunk kérdésére Nagy Attila a Szegedi Úszó Egylet elnöke. Hozzátette azonban azt is, hogy működési és versenyrendezési támogatást kapott a klub az önkormányzattól, ez pedig komoly segítséget jelentett a munkájukban.

Előző sztori

Frakciója éléről is leváltották Jakab Pétert

Következő sztori

Letört visszapillantótükrön balhézott össze két férfi Szegeden