Európát a saját szankciói gyengítik

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Európai Uniót lényegében a saját szankciói gyengítik, a kérdés az, hogy túl tudja-e élni az Oroszország ellen bevezetett büntetőintézkedéseket – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön Tusnádfürdőn.

Varga Mihály a Vihar előtt, vihar után? – Infláció, energiaár, recesszió című panelbeszélgetésen hangsúlyozta:

Európának egyelőre szüksége van az orosz energiára, az átállás pedig hosszú időbe telik és források kellenének hozzá.   

 A meghozott szankciók nem működnek, ráadásul ebben az ügyben nemzetközi együttműködés sincs, és nagy gondot okoz az uniónak az euró és a dollár árfolyamának változása. Ebben a tekintetben Európa “mélyen a vesztesek között van” – fogalmazott. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a magyar kormány ragaszkodik a békéhez és a biztonsághoz, arra törekszik, hogy a rendelkezésére álló forrásokat az eddig elért társadalmi-gazdasági eredmények megőrzésére fordítsa.

Előző sztori

Petíciót írtak, hogy fújják le a szegedi tűzijátékot

Következő sztori

Koronavírus: sok az új fertőzött, de kevesen vannak az intenzíven