Címvédés és előrelépés a terv a Pick Szegednél

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hazai pályán minden BL csoportmeccset szeretne megnyerni Juan Carlos Pastor. A Pick Szeged hétfői sajtótájékoztatóján a spanyol szekember egyértelműen kijelentette, hogy a hazai bajnokságban a címvédés, a BL-ben pedig az elprelépés a cél.

-Nagyon jól fel kell készülnünk, mert a BL-ben mi kerültünk az erősebb csoportba, ráadásul a címvédő Barcelona otthonában kezdünk. Egyelőre nem kell azon gondolkodnunk, hányadik helyen fejezzük be a csoportkört, mert meccsről meccsre készülünk.

A legjobb teljesítményt a nyolcaddöntőben és a negyeddöntőben kell majd nyújtanunk

– figyelmezetett.

A kilenc évvel ezelőtt érkezett vezetőedző – akinek a szerződése még egy plusz egy évre szól – kijelentette, nagyon nagy előny lenne, ha hazai pályán minden BL-csoportmeccsüket megnyernék, és idegenből is hoznának pontokat.

Először tartottak szezonnyitó sajtótájékoztatót a Pick Arénában (Foró: Sándor Judit)

A bajnokságot 2018 óta háromszor, a Magyar Kupát egyszer megnyerő Pick Szeged cégvezetője, Kiss Bence rávilágított, hogy ez lesz az első olyan idényük, melyet új otthonukban, a Pick Arénában kezdenek, hiszen tavaly decemberben vehették birtokba a csarnokot. Mint mondta, a csapat és a szurkolók is belakták már az új otthont.

A csapatban a hosszú ideje sérólt Luka Stepancic idén nyáron újabb Achilles-ín-tisztító műtéten esett át, jelenleg a rehabilitációját végzi. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, elég speciális sérülése van, több szakember próbálta már kezelni a világ több pontján, de eddig nem sikerült végérvényesen elmulasztani. Stepancic 2019 nyarán érkezett Szegedre – a szerződése még két évre szól -, de a sérülése miatt nagyon kevés mérkőzésen tudott pályára lépni.

Bánhid Bence sérül háta sokat javult, így ő el tudja kezdeni a felkészülést a csapattal. Videóinrejúban kérdeztük meg tőle, hogy érzi magát és mit vár a szezontól.

A játékoskeret egy helyen változott, a veszprémi nevelésű Szita Zoltán ésrkezett a Wisla Plocktól, távozni csak Nik Henigman távozott a francia élvonalba.

Szita Zoltánnal holnap hosszabb interjút láthatnak Facebook oldalunkon (Fotó: Sándor Judit)

A PROGRAM A RAJTIG

Hétfőn felmérésekkel és tesztekkel kezdődött a felkészülési időszak, a hétvégén pedig Szlovéniába utaznak magaslati edzőtáborba. Az edzőmérkőzések sorát hazai környezetben a Balatonfüred és a Gyöngyös ellen kezdik, utána a romániai Nagyszentmiklóson vesznek részt egy tornán, végül Németországban Bundesliga-csapatokkal találkoznak.

Előző sztori

A tízezredik látogatót várják a Cowboy és Western kiállításon

Következő sztori

Nagyot esik a benzin ára