A pályakezdők kétharmada 350 ezer forint feletti fizetésre vágyik egy felmérés szerint

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A megkérdezettek alig több mint harminc százaléka érné be havi 350 ezer forint vagy az alatti fizetéssel.

A Work Force humánerőforrás szolgáltató a megbízásából készült felmérés eredménye szerint a fiatalok 27 százaléka 350 és 450 ezer forint közötti bérre vágyik, 10 százalék fölött van azok aránya, akik 600-800 ezer forintos fizetést is reálisnak tartanak, a válaszadók 2,7 százaléka pedig már az induláskor milliós fizetésben gondolkodik – írja az MTI.

A fiatalok 10 százaléka nem tudta megmondani, hogy mennyit szeretne keresni.

A kutatás szerint a munkahelyválasztáskor a versenyképes fizetés mellett a rugalmas munkaidő és a nyitott, támogató vezetők a legfontosabb szempontok a fiatalok számára. A befogadó csapat és az előrelépés lehetősége is ott szerepel a legfontosabb tényezők között.

A fiatalok többsége magabiztos, ha arról van szó, hogy sikerül-e a képzettségének megfelelő munkahelyet találni: 70 százalékuk jelezte, hogy nem tartja nehéznek a számára megfelelő munkahely megtalálását – jelezték a közleményben.

A munkahelyet kereső fiatalok elérésére a felmérés alapján a legjobb felület a Facebook, a válaszadók 60 százaléka jelezte, hogy ott keres állást. A második legnépszerűbb platformot a munkáltatók saját digitális felületei jelentik, 35,4 százalék tájékozódik ilyen módon.

A kutatást a Work Force megbízásából az Atkári Research&Analysis végezte el 500 fős mintán a 18-25 év közöttiek körében, 2022 májusában.

Előző sztori

Végre: markáns hidegfront jön Szegedre – ráadásul esővel!

Következő sztori

Megállapodtak a tram-train jegyárairól