Közélet

Több mint kétszáz településen gyérítik a szúnyogokat, Szeged nincs köztük

Több mint kétszáz településen gyérítik a szúnyogokat, Szeged nincs köztük

2022. június 7., kedd
Több mint kétszáz településen gyérítik a szúnyogokat, Szeged nincs köztük

A Katasztrófavédelem közleménye szerint az elmúlt hetek változatos csapadékviszonyai a szúnyogártalomban is megmutatkoznak. Mint írják, májusban a Tisza kisebb áradása volt a meghatározó a szúnyogok számának alakulásában, most pedig az esők után visszamaradt kisebb-nagyobb tenyészőhelyeken fejlődnek a zavaró rovarok.

Megemlítik, hogy a Tisza térségében a nagyobb tenyészőhelyek mostanra kiszáradtak, ezért itt biológiai védekezésekre már nincs szükség.

A következő napokban földi kémiai beavatkozásra Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyes településein, valamint a Tisza-tó térségében és Szolnok környékén kerül sor – közölték.

Molnár Krisztina megyei katasztrófavédelmi szóvivő lapunknak elmondta, miután múlt héten hétfőtől péntekig gyérítették a szúnyogokat Szegeden és a megye több településén is, ezért ezen a héten nem lesz gyérítés a térségünkben.

Korábban megírtuk, hogy Szegeden évről évre egyre nagyobb méreteket ölt a szúnyoginvázió. A Katasztrófavédelem mellett már az önkormányzat is beszállt a gyérítésbe, de a szegediek az elmúlt hónapban még keveset érzékeltek ebből.

Így védekezhetünk a szúnyogok ellen
A szúnyogok ellen magunk is sokat tehetünk. Érdemes a ház körül kialakuló kisebb vizeket felszámolni, a csatornákat, árkokat megtisztítani, a vízgyűjtő edényeket hálóval lefedni, a virágcserepekben, kerti játékokban összegyűlt vizet kiönteni. Ezzel nemcsak közvetlen lakókörnyezetünkben csökkentjük a szúnyogok számát, hanem az inváziós fajok további térhódítását is nehezítjük – olvasható a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.