Közélet

Az utolsó pillanatig toldozzák, foldozzák az Oskola utcát

Az utolsó pillanatig toldozzák, foldozzák az Oskola utcát

2022. június 17., péntek
Az utolsó pillanatig toldozzák, foldozzák az Oskola utcát

Szombaton végre birtokba vehetik a nyolc hónapja átadott Oskola utcát a szegediek. A sok sebből vérző felújítással az utolsó pillanatig dolgoztak a kivitelezők, például a sokat kritizált a csapadékelvezetésen. Ha elsőre nem is sikerült, másodikra összejött.

Mutatjuk:

Kinézetre nem az igazi, pláne egy frissen átadott és felújított úton, a szakértő szerint azonban a megoldás technikai részével nincs gond. - Ezt a megoldást alkalmazták már Budapesten, ez egy elfogadott és megfelelő kivitelezés. Arra kell azonban figyelni, hogy mindez csak akkor hatékony, ha az utca teljes hosszában ugyanígy elvégzik ezt a munkát -fejtette ki az aszfaltozási munkálatokban jártas szakértőnk. Hozzátette, hogy mindez valóban nem szép esztétikailag és egy gondos kivitelezéssel elsőre megoldható lett volna a csapadékelvezetés, ezért várhatóan ez csak egy ideiglenes megoldás.

Egy másik, szintén aszfaltozásban jártas szakember azt mondta, hogy a megoldás hibajavításnak megfelelő, azonban hozzátette: fontos, hogy a két réteg „passzoljon” egymáshoz, a hőtágulás és a csapadékáteresztő képessége más-más lehet a rétegnek, ami miatt gyorsan tönkre mehet a felület. Emiatt ő is úgy gondolja, hogy cserélik majd rövid időn belül.

Ahogy korábban is, úgy most is felmerül a műszaki ellenőr felelőssége, aki átvette a területet a felújítás után.



Ahogy azt megírtuk, szombaton, 8 hónappal az átadás után, ténylegesen át is adják a szegedieknek a felújítás után nagyszerű összképet mutató Oskola utcát. Rejtett hibák eddig is akadtak szép számmal, remélhetőleg ezeket egytől-egyig sikerült kijavítani.

VÁLASZRA VÁRVA

Az Oskola utca felújítása ügyében nagyon sokat dolgozott Chovanecz Kata. A Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője korábban a lakóknak, az üzlettulajdonosoknak is segített, de a kisebb-nagyobb hibákra is felhívta a figyelmet. Most levelet írt Csanádi Zoltánnak, a kivitelezésért felelős Szeged Pólus Kft igazgatójának, amiben arra volt kíváncsi, hogy ez a most alkalmazott, esztétikailag nem csinos, ideiglenes megoldást mikor véglegesítik, azaz mikor terítik újra az aszfaltot. Egy márciusi megkeresésére még várja a választ a képviselő, aki most abban bízik, hogy gyorsabb választ kap.

HA IDE KATTINT VISSZAMENŐLEG IS MINDENT ELOLVASHAT, MI MINDEN TÖRTÉNT AZOSKOLA UTCÁBAN.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.