Hírzóna

Államtitkári látogatás Újszentiván polgármester-jelöltjénél

Államtitkári látogatás Újszentiván polgármester-jelöltjénél

2022. június 26., vasárnap
Államtitkári látogatás Újszentiván polgármester-jelöltjénél

Az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár járt vasárnap Újszentivánon. Azbej Tristan beszélt egyebek mellett arról, hogy miért fontos az, hogy az emberek a kisebb településeken is a Fidesz-KDNP jelöltjeit támogassák.

- Van egy nagyobb érdekünk, van egy missziónk a világban. A missziónk, hogy a kereszténységet, a keresztény identitást, a kereszténységet erősítsük meg, a nemzeti érdekünk pedig, hogy megőrizzük önmagunkat annak, amik vagyunk – mondta vasárnap Újszentivánon az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár.

Azbej Tristan, aki Ulbert Mónika, a Fidesz-KDNP újszentiváni polgármesterjelöltje meghívására érkezett a településre, arról is beszélt, hogy az említett nagy célok, illetve nagy ügyek nem, vagy nemcsak a világ nagy csataszínterein vagy éppen diplomáciai fórumain dőlnek el.

Szerinte minden egyes közösségnek meg kell hoznia azt a döntést, hogy megőrizzük magunknak Magyarországot, és megőrizzük magunkat keresztény országnak.

- Pár hónappal vagyunk túl az országos választásokon, ahol 106 ilyen döntést kellett hozni, 106 közösségben. Itt most Újszentivánon egy ugyanilyen döntés előtt állunk – fogalmazott az államtitkár.

Azt is elmondta, hogy azért utazott a településre, hogy a jelenlétével is támogassa Ulbert Mónikát, és a nemzeti kereszténydemokrata oldal jelöltjeit.

Egyrészt azért, mert ők a letéteményesei annak, hogy az újszentiváni közösség is a magyar identitás és a kultúra védelme mellett álljon ki – tette hozzá.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy Ulbert Mónikát már régóta ismeri, barátjának tartja, és alkalmasnak találja arra, hogy egy gyarapodó közösséget vezessen Újszentivánon.

A településen jövő héten tartanak időközi választásokat, ahol polgármestert és a képviselő-testület tagjait is megválasztják a helyiek.

Ulbert Mónika, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje a Délmagyarországnak azt mondta, hogy a „törvényesség és a békés fejlődés” mellett kötelezte el magát, és a programját is ennek a szellemében állította össze. Ennek fontos eleme egyebek mellett az „újszentiváni üvegzseb”. A polgármesterjelölt átláthatóvá tenné a közpénzek kezelését. Átalakítaná az önkormányzati bizottsági rendszert, amit teljesen nyilvánosan működtetne.

Ugyancsak fontos része a programnak a helyi vállalkozások támogatása. A polgármesterjelölt erre egy támogató környezetet alakítana ki, pályázati segítséget nyújtana az azt igénylőknek és átalakítaná az önkormányzat adópolitikáját is, hogy minél inkább kedvezzen a helyi vállalkozásoknak.

Szintén tervben van egy új sportegyesület megalakítása, hiszen most nincs sportélet Újszentivánon, pedig az infrastruktúra megvan hozzá. Ezen kívül pedig helyreállítaná a település közösségi életét, új rendezvények megtartásával.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.