A zaklatási botrányba keveredett Földi István is indul a Jobbik elnökségéért

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Gyöngyösi Márton EP-képviselő mellett Földi István is bejelentette indulását a Jobbik elnöki pozíciójáért a párt tisztújító ülésén.

Szolgálatra jelentkezem a Jobbik elnökjelöltjeként – jelentette be Facebook-posztjában Földi István. Mint írja, úgy szeretné szolgálni országosan a néppárti Jobbikot és a magyarságot, ahogy több, mint egy évtizede teszi azt a Szatmár-vidéken.

,,Vallom, hogy a belső nyugalom mellett stabilitásra és építkezésre van szüksége közösségünknek.” – írja.

Hozzáteszi: tartani kell a párt néppárti vonalát amellett, hogy nem szabad elfelejteni, ,,honnan jöttünk”.

Földi István neve nemrég azzal került be a köztudatba, hogy hogy a párt volt alelnökének, Szilágyi Györgynek az élettársa azzal vádolta meg a politikust, hogy egy rendezvényen megpróbálta őt megerőszakolni. Földi ugyan cáfolta ezt és jogi lépéseket is tett az ügyben, a rendőrség ugyanakkor nyomozást indított személyi szabadság megsértésének bűntette miatt. szexuális erőszak kísérletében azonban nem, bár Földi szerint azért, mert ezt a vádat ejtették. A képviselő azóta is határozottan állítja, hogy példátlan és országos karaktergyilkosság kísérlete indult meg ellene.

Borítókép: Földi István Facebook-oldala

Előző sztori

“Sosem lehet elégszer köszönetet mondani Magyarországnak”

Következő sztori

Benedek Tiborról nevezik el a vizes-vb vízipóló meccseinek legjobbjainak járó díjat