A mentelmi jog megszüntetését szorgalmazza a Mi Hazánk

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A „politikusbűnözés” megszüntetése érdekében.

A képviselői mentelmi jog megszüntetését szorgalmazta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, aki szerint a többi párt jelenleg nem támogatja felvetésüket, de „ebben meg fognak hátrálni”.

Novák Előd felidézte: a nemrég kezdődött parlamenti ciklus első beadványait pártja nyújtotta be, ezek között szerepel az az alaptörvény-módosítás is, amely eltörölné ezt az „idejétmúlt politikusi privilégiumot”, amelyet már Nagy-Britanniában és Szlovákiában is megszüntettek.

Szép szavak az alaptörvényben, hogy a törvények előtt mindenki egyenlő, de úgy tűnik, hogy vannak egyenlőbbek, akiknek jár a politikusi felelőtlenség kiskapuja – indokolta a javaslatot az ellenzéki párt országgyűlési képviselője.

Hozzátette, a parlament igazságügyi bizottsága elé kedden kerülő kezdeményezés hét pontból álló javaslatcsomagjuk első beterjesztett eleme, amelynek célja megteremteni a politikusok elszámoltatásának lehetőségét.

További felvetéseik között említette, hogy

váljanak nyilvánossá a képviselők hozzátartozóinak vagyonnyilatkozatai is;

a politikusok négyévente kötelező vagyonosodási vizsgálatával fékezzék meg „a Fidesz által csúcsra járatott korrupciót”; ezt a kört „elrettentő erejű dupla büntetés” és teljes vagyonelkobzás fenyegesse, ha gazdasági bűncselekményben ítélik el őket; ‘wellness-börtönök” helyett pedig teremtsék meg a

külföldi – például szibériai – bérrabtartás lehetőségét.

A Mi Hazánk Mozgalom politikusa elképzeléseik között említette azt is, hogy – a Megoldás Mozgalom felvetése alapján – vezessék be a gazdasági közszereplő fogalmát, és az abba a körbe tartozók is legyenek kötelesek vagyonnyilatkozatot tenni.

(MTI)

Videó
Előző sztori

A litván elnök megköszönte Orbán Viktor kiállását

Következő sztori

A kérdés állandó, a válasz nem egyértelmű: Szeged vagy Veszprém?