A legtöbben gratuláltak a válogatottnak, de Szegeden találtunk kivételt is…

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem előírás, nem is kötelező, de még csak az illem sem írja elő, hogy egy nagy magyar (sport)siker után egy politikus, vagy éppen közéleti szereplő gratuláljon az azt elérőknek, ugyanakkor beszédes egy-egy reakció. A tegnapi történelmi angol-magyar után sorra kerültek fel a legnépszerűbb közösségi oldalra a politikusok, közszereplők posztjai, legyen jobb vagy bal oldali érzelmű:

Mutatunk néhányat:



A baloldalon sem maradt szó nélkül a magyar győzelem:

A “kormánypártisággal” nem vádolható szegedi zenészt, Czutor Zoltánt is „megihlette” a siker.

Amikor pedig számon kérték, hogy ugyan mire ez az öröm, egy bibliai idézettel tette rendbe az elégedetlenkedőket.


Vannak azonban olyanok, akiket kevésbé érintett meg a siker, még akkor is, ha történetesen egy, a sportjára büszke város elöljáróiról beszélünk. Ráadásul a győzelemből egy szegedi születésű, a városhoz ezer szállal kötődő labdarúgó, Ádám Martin két gólpasszal vette ki részét.

Az egykoron nagyszerű, mára egyre inkább leépített sportvárosban sajnos beszédes és fájó a csend…

Előző sztori

Ismét lesz ajándékkoncert a Szabadtérin

Következő sztori

Brutális mennyiségű hulladék gyűlt össze a Cserepes soron