Sport

Vereséggel zárt utolsó hazai bajnokiján a Szeged-Csanád GA

Vereséggel zárt utolsó hazai bajnokiján a Szeged-Csanád GA

2022. május 15., vasárnap
Vereséggel zárt utolsó hazai bajnokiján a Szeged-Csanád GA

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia szezonbeli utolsó hazai mérkőzésén 1-0-s vereséget szenvedett az ETO FC Győr csapatától a Szent Gellért Fórumban.

A találkozót megelőzően a szegedi csapat játékosai ünnepélyes keretek között, egy-egy szál virággal köszöntötték a St. Mihály FC női labdarúgóit, akik megnyerték az NB II. Keleti csoportját és ezzel feljutottak az élvonalba. Még a kezdősípszó előtt két visszavonuló klublegendát, Germán Tamást és Tóth Gábort is elbúcsúztatta a klub elnöke, Kiss-Rigó László és Adem Kapic sportigazgató.

Fotó: Gémes Sándor /Szeged-Csanád GA

Aktívan kezdtek a hazaiak, Csoboth többször is a védelem mögé került a baloldalon, a beadásainál viszont rendre jól helyezkedtek a győri védők. Alig több mint tíz perc telt el, amikor egy baloldali szöglet után Temesvári fejesét a gólvonalról vágta ki Fodor. Az első játékrész hátralévő részében kevés helyzet alakult ki, jobbára küzdelmes mezőnyjátékkal teltek a percek. 

A fordulást követően ismét felpörögtek az események: az ötvennegyedik percben Gajdos szöglete után Simon csúsztatott a kapufára, a kipattanót Vári a kapusba lőtte.
Négy perccel később érzelmes pillanatok következtek: Germán Tamás vastaps és sorfal kíséretében hagyta el a játékteret. A csapatkapitány 263 mérkőzésen 88 gólt szerzett a szegedi klubunk színeiben.

A hetvenötödik minutumban a Germán helyére beálló Kóródi a kiállítás sorsára jutott, miután egy teljesen egyértelmű szabálytalanságot nem fújt le a játékvezető, majd a szegedi játékos ezen felháborodva földre vitte ellenfelét. 

A támadásban addig meglehetősen keveset mutató győri együttes hamar élt az emberelőny adta lehetőséggel: Vitális átlövését látványos vetődéssel még hárította Molnár-Farkas, Klausz ziccerénél viszont már tehetetlen volt. 

Hat perccel a rendes játékidő vége előtt pályára lépett Tóth Gábor, aki 7 év után játékosként távozik a Tisza-partiaktól. A 35 esztendős hátvéd 128 bajnoki meccsen 11 gólt szerzett szegedi színekben. 

A hajrában még Temesvári előtt adódott egyenlítési lehetőség, Fadgyas, a győriek legjobbja azonban bravúrral védett, így a Győr 1-0-ra megnyerte a találkozót. 

A Szeged-Csanád GA jövő vasárnap Balmazújvárosban, a Nyíregyháza ideiglenes otthonában zárja a bajnokságot. 

Merkantil Bank Liga, 37. forduló
Szeged-Csanád GA – ETO FC Győr 0–1 (0–0)
Szeged, 
Szent Gellért Fórum, 2100 néző. Vezette: Farkas Tibor (Baghy Csaba, Sinkovicz Dániel)
Szeged-Csanád GA: Molnár F. – Ódor, Temesvári, Vári (Tóth G., 84.), Kővári – Simon Á., Kovács M. – Gajdos (Dobos Á., 78.), Horváth K., Csoboth (Gréczi, 84.) – Germán (Kóródi, 58.). Megbízott edző: Andorka Péter.
ETO FC Győr: Fadgyas – Kovács K., Csonka, Fodor F., Forgács D. (Vincze, a szünetben) – Toma, Tuboly, Vitális – Óvári (Szimcsó, 67.), Priskin (Farkas B. 67.), Bacsa (Klausz M., 67.). Vezetőedző: Klausz László.
Gólszerző: Klausz M. (79.)
Kiállítva: Kóródi (75.)

Andorka Péter: – Sajnos ilyen a futball: ha nem szerzed, akkor kapod a gólt. A kapu előtt hiányzott a koncentráció. És sajnáljuk, hogy a siker elmaradt ilyen fantasztikus közönség előtt. Az utóbbi időben közeledett a klub és a tábor egymáshoz, ezt jó lenne a jövőben is folytatni, mi mindenképpen azon vagyunk, hogy ez a kapcsolat megmaradjon, javuljon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.