Szegedi vállalkozók több mint 1100 üveg üdítővel lepték meg a mentősöket

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Lokális és országosan is aktív vállalkozás tulajdonosai több mint 1100 üveg üdítőt ajándékoztak a Szegedi Mentőszolgálatnak. A csomagban van szénsavas üdítő, ásványvíz és gyümölcslevek is.

A vendéglátóipari egység vezetői elmondták, hogy számukra fontos, hogy gazdasági működésük mellett társadalmi

felelősségvállalást is tanúsítsanak.

A felajánlás ötlete már régen megszületett, azonban most volt alkalom berendelniük egy nagyobb árukészletet amiből egy ekkora mennyiséget oda tudnak ajándékozni azoknak akik szerintük elhivatottan és áldozatosan dolgoznak olyan munkakörben ahol emberi életeket mentenek. 

Ezek az emberek életet mentenek, gyógyítanak. Éjt nappal dolgoznak azért, hogy óvjanak védjenek minket, illetve a gyermekeket. Ezért döntöttünk úgy, hogy mindenképpen szeretnénk több száz ezer forint értékben adományozni nekik, még ha ez áruban valósul is meg!

– mondta az egyik adományozó

A mentőszolgálatosok családi napot tartanak a közeljövőben, így az üdítők nem is érkezhettek volna jobbkor, a mentőállomás vezetője szerint.

Előző sztori

Továbbra sem válaszol a város vezetése a kellemetlen kérdésekre

Következő sztori

Így nyilatkoztak a miniszterjelöltek a bizottsági meghallgatásokon