Szeged napját ünneplik a hétvégén

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Két év kihagyás után újra koncertekkel, zenés, táncos produkciókkal, az ország egyik legnagyobb kézműves seregszemléjével, nemzetiségi gálával, mazsorettversennyel köszöntik Szeged napját a hétvégén .

A város napjához kapcsolódva díszközgyűlésen adják át a város kitüntetéseit, köztük a díszpolgári címet, melyet idén Szajbély Mihály irodalomtörténész professzor kap.

Pénteken kezdődik a Dóm téri kavalkád, ahol három napon át nyolc ingyenes koncert várja a látogatókat. A zenerajongók mások mellett a Vad Fruttik, Little G Weevil és barátai, valamint Ocho Macho koncertjét élvezhetik. Szombat este a Zenevonat szuperkoncerten az LGT sztárjaival és ünnepi tűzijátékkal emlékeznek arra, hogy Szeged 303 éve nyerte vissza szabad királyi városi rangját.

Az ünnepi programok része idén is a Szegedi Hídivásár, mely az ország egyik legnagyobb és leglátványosabb kézműves seregszemléje. Magyarországi, illetve Kárpát-medencei mesteremberek, kézművesek, iparművészek szombaton és vasárnap a lezárt Belvárosi hídon és oda vezető Híd utcán kínálják portékáikat, s közben a járókelők látványműhelyeikbe is bekukkanthatnak.

A felújított Móra-park szolgál helyszínül a szombaton kezdődő Magyar Mazsorett Bajnokságnak, melyen az ország tizenöt településéről érkező csapatok mutatják be látványos koreográfiáikat. A Szeged napját köszöntő programsorozat részeként vasárnapig tart a Szegedi Borfesztivál, melyen csaknem százötven, az ország minden részéről érkezett borász kínálja remekeit.

Szeged napját hagyományosan május 21-én ünneplik, mert a település 1719-ben a Bécs melletti Laxenburgban “a királyi jóakarat és kegyelem kitetsző tanúsága- és jutalmaként” ekkor kapta vissza a szabad királyi város rangot, melyet első alkalommal a tatárjárás után, 1247-ben IV. Béla adományozott a városnak.

(MTI)
Borítókép: palmculture.eu

Előző sztori

Profi karriert ígért a szegedi fiúnak, 32 ezer eurót csalt ki a szüleitől

Következő sztori

Szegedi specialitás: ismét egy Tesco előtti bokszgálát láthat ingyen a közönség