Közélet

Orbán Viktor: az Európai Bizottság javaslata felér egy atombombával

Orbán Viktor: az Európai Bizottság javaslata felér egy atombombával

2022. május 6., péntek
Orbán Viktor: az Európai Bizottság javaslata felér egy atombombával

Orbán Viktor egy hónap után adott interjút újra a Kossuth Rádióban, ahol többek között a háborúról, a EU hatodik szankciócsomagjáról, és a kormány szerkezetváltozásáról is beszélt.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a nemzetközi helyzet fokozódik, és a háború az energiabiztonságot közvetlenül is veszélyezteti. Ebben a keretben kell értelmezni a bizottság javaslatát – tette hozzá. Magyarországra bármilyen olaj csak csővezetéken érkezhet - mondta a kormányfő.

Olyan javaslatot, ami figyelmen kívül hagyja ezt a körülményt, az egy atombomba a magyar gazdaság ellen

– mondta.

A kormányfő szerint a bizottság javaslata alapján 700 forint lenne a benzinár és 800 forint lenne a gázolaj. Ahhoz, hogy át tudjunk állni egy másik olajellátási rendszerre, ahhoz alapvető modernizálás kell, több ezer milliárd forintba kerülne – tette hozzá.

5 év kell az egész folyamathoz, majd pedig kell pénz a finomítók átalakítására és az energiarendszer átalakítására.

-fogalmazott Orbán Viktor. Majd tette fel a kérdés: van-e értelme ekkora átállásnak?

A miniszterelnök hangsúlyozta, ha ezt most Magyaroroszág elfogadta volna, akkor a rezsicsökkentésnek vége lett volna. Ha nem oldják meg a magyar kérdést, és bevezették volna az olaj-és gázembargót,

akkor vége lenne a rezsicsökkentésnek.

Orbán Viktor kiemelte, hogy a szankciók első öt csomagjára igent mondott, de korábban világossá tette, hogy lesz egy vörös vonal, ez pedig az energiaembargó.

Most kell megálljt parancsolni

-fogalmazott.

A kormányfő az interjúban is figyelmeztetett arra, hogy Magyarország álláspontja továbbra is a béke. Egy háború kitörésekor Vannak országok, amely ilyenkor oldalt választ, de a magyar történelmi tapasztalatok alapján álláspontot kell választani, ezért meg kell határozni a magyar érdeket.

Orbán Viktor közölte, az erdő közepében van a kormányalakítást illetően. A kormányalakítások esetében úgy terveztünk korábban, hogy milyen kihívásokra kell számítani. Jelentősen át fog alakulni a kormány szerkezete, sok új embert akarok behozni - tette hozzá. Majd hangsúlyozta, hogy legkésőbb május végére lehet új kormány.

Csak a legkiválóbb embereket kérjük fel

- mondta a kormányfő.

Május 16-án tesz majd esküt Orbán Viktor a parlamentben, és kell még 7-8 nap, hogy be tudja mutatni az új kormány tagjait. 

Forrás: origo.hu
Borítókép: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.