Közélet

Jubileumi táborra készülnek a Szent Ágotások

Jubileumi táborra készülnek a Szent Ágotások

2022. május 13., péntek
Jubileumi táborra készülnek a Szent Ágotások

–  Tizenöt éve vagyok önkéntes, ez már a sokadik táborom lesz, mégis minden évben izgalommal várom. Azért örülök ennek a lehetőségnek, mert a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató nevelőszülői tanácsadójaként a hétköznapi munkám során nincs lehetőségem ilyen kötetlenül találkozni a gyerekeimmel, itt viszont egy egészen más közegben tudunk együtt időt tölteni. Ugyanakkor egy-egy ilyen táborban újra erőt merítek a következő egy évhez. Ezek a csodák, amiket átélünk a táborban, a hétköznapokban bújtatottabban jelennek meg – mondta el eddigi tapasztalatait V. Nagy Krisztina Pest megyei nevelőszülői tanácsadó.

Augusztus 3. és 12. között a 25. ÁGOTA táborban 350 gyermeket várnak, az ország 13 megyéjéből, akikkel 180 felnőtt foglalkozik. Ebben az évben új helyszínen a Bács Kiskun megyei Tass-Alsószenttamáson, vagy ahogyan ők nevezik ÁGOTA Falván rendezik meg az országos találkozót.Az idei program a Szent Erzsébet Gyógyító táborok részeként valósul meg, de a rendezvény terapeutikus jellege a kezdetek óta adott.  

– A tábor attól különleges, hogy a terápiás jellegű foglalkozások is élményprogramokba vannak ágyazva. Az önkéntesek szakemberekkel együtt, csapatban dolgoznak, együtt odafigyeléssel és őszinte elfogadással próbáljuk a Szent Ágota Gyermekvédelmi szolgáltató gondoskodásában - lakásotthonokban és nevelőszülőknél élő gyermekek - gondolatait másfelé terelni – magyarázta Kothencz János, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója. Hozzátette, a gyermekek közül sokaknak nehézséget okoz saját értékeik felismerése és megmutatása. Ezért olyan élményeket nyújtanak számukra a tíz nap alatt, amelyekkel több önbecsülésre tehetnek szert: szépségversenyt, Toldi versenyt, Ki mit tud-ot, roma estet, sportversenyeket szerveznek nekik. Ha a munkatársak biztatására indulnak ezeken és megméretetik magukat, az mindannyiuk számára megerősítést jelent, hogy ők is tehetségesek. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy megtapasztalhatják: érdemeiktől függetlenül szerethetőek.

A három napos képzés első napján, Szegeden, a szolgáltató központi épületében Kothencz János tájékoztatta a résztvevőket, majd a második nap elutaztak ÁGOTA Falvára, ahol együtt bejárták az idei tábor helyszínét. – Kollégáinknak a felkészítés során támpontokat igyekszünk nyújtani a csemeték viselkedésének megértéséhez is. A gyerekek mindig tudnak új és meglepő dolgokat produkálni, olyat amilyennel még nem találkoztunk, ezért fontos az állandó tanulás. Azt tanítjuk meg kollégáinknak, milyen speciális helyzetekre, életkori sajátosságokra figyeljenek, és hogyan fejlesszék az énképüket – magyarázta a belső képzés tematikáját a főigazgató. Azt is elmondta, hogy az idei jubileumi ÁGOTA tábor a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató és az ÁGOTA Alapítvány közös szervezésében valósul meg.

Török Zoltánné, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyei területi igazgatója is már sokadik alkalommal vesz részt a táborban, több kollégájával együtt. – Az motivál, hogy ha legalább egy gyermek lesz, akinek tudok olyat nyújtani, mondani, ami átlendíti a nehéz pillanatokon, akkor már megérte eljönni. Az is fontos számomra, hogy továbbadjam a fiatalabb munkatársaimnak azt az Ágotás szellemiséget, ami egyedivé teszi ezt a tábort.  Fontos hogy lássák, hogyan csináljuk mi, akik évek óta segítjük a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekeket – magyarázta a területi igazgató.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.