Így néz ki hivatalosan az Alaptörvény-módosítás

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megjelent, ezzel pedig életbe lépett a tizedik Alaptörvény módosítás.

Tegnap esküt tett az új kormány, megszavazták a háborús veszélyhelyzetről szóló Alaptörvény-módosítást, és Orbán el is rendelte azt. Így ma éjfél óta háborús veszélyhelyzet vette kezdetét. Az első intézkedésekről ma hallunk majd. A Közlöny így ír az Alaptörvény-módosításról:

,,A Kormány szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa, továbbá az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében veszélyhelyzetet hirdet ki, és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be.” – írja az 53. cikk.

Ezzel egyidejűleg az Ukrajnában dúló háború miatt a katasztrófavédelem és a hozzá kapcsolódó törvények is módosultak. Vagyis a meglévő feladatköreiken túl „az  élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonság, valamint a  nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében rendeletével egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat”.

A rendelet szerint a kormány a veszélyhelyzet magyarországi következményeinek elhárításáért felelős kormánytagként a miniszterelnököt jelöli ki, a kapcsolódó rendkívüli intézkedésekről külön kormányrendeletek rendelkeznek. Ahogy a járványügyi, úgy a háborús veszélyhelyzet szükségességét is folyamatosan felül kell vizsgálni.

a veszélyhelyzet ideje alatt a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról a települési önkormányzat képviselő-testülete, a fővárosi, megyei közgyűlés, illetve ezek bizottsága feladat- és hatáskörét maga gyakorolja.

A kormány az intézkedések kapcsán az állampolgárok együttműködését kéri.

(Index)

Előző sztori

Ez a bravúr már nem jött össze a Szedeáknak

Következő sztori

Nem fogynak az embercsempészek