Egyetem

Fendler Judit marad az SZTE kancellára

Fendler Judit marad az SZTE kancellára

2022. május 9., hétfő
Fendler Judit marad az SZTE kancellára

Ött évig marad a Szegedi Tudományegyetem kancellárja Dr. Fendler Judit 2022. augusztus 1-jével.

A kancellár a május 2-i Szenátusi ülésen a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány Kuratóriumának elnökétől, Prof. Dr. Szabó Gábortól vette át kinevezését.

Fendler 2016 augusztusában lett az egyetem kancellára, aki jelentős változtatásokat vitt végbe az Egyetem működtetése terén, a funkcionális, támogató területek hatékonyságát, valamint a gazdálkodás átláthatóságát is növelte. A fejlesztések prioritásaként az oktatás mellett a kutatást, az egészségügyi ellátást, valamint a társadalmi szerepvállalást is magába foglaló harmadik missziós tevékenységet jelölte ki a kancellár.

„A Szegedi Tudományegyetem kancellári megbízatását eddigi szakmai pályafutásom csúcsának tekintem, hiszen munkámmal Magyarország egyik legkiemelkedőbb oktató, kutató és gyógyító intézményét szolgálhatom.”

- hangsúlyozta Dr. Fendler Judit, aki szerint az egész magyar felsőoktatás és az ország számára egyaránt fontos, hogy a szegedi egyetem megvalósíthassa azokat a szakmai fejlesztési terveit, melyek révén egyre előkelőbb helyre emelkedhet a világ egyetemeinek rangsorában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.