Ennyi maradt Nemesi Pálból az oldalán

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Leváltották, mára eltűnt az oldala, pedig tegnap még a közösségi oldalán is posztolt.

Mint arról a SzegedMa csütörtökön beszámolt, a kormányinfón Gulyás Gergely bejelentette, leváltották Nemesi Pált, helyette Bányai Gábor lesz a dél-alföldi régió területfejlesztési biztosa. A Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentését követően nem, de másnap, vagyis péntek délelőtt a Facebook-oldalán reagált a hírre Nemesi Pál.


Egyebek mellett Nemesi azt írta:

“A szegedi déli Tisza – híddal kapcsolatban folyamatosan dolgoznak a szakkollégák, folyamatosak az egyeztetések, hiszen a hídnak meg kell épülnie a város, és a régió dinamikus fejlődése céljából. Hamarosan újabb hírekkel tudok szolgálni, mint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Építésgazdasági Kollégiumának társelnöke is kiemelt fontosságúnak tartom Szeged egyik, ha nem a legnagyobb projektjét”.

A korábbi szegedi polgármester-jelölt és exkormánybiztos közösségi oldala továbbra is elérhető, a honlapjára kattintva viszont ez a látvány fogadja az érdeklődőket:

Nem tudjuk, mi történt az oldalával és hova fejlesztik Nemesi Pált, de ha sikerül megtudni, megírjuk.

Előző sztori

Komondorok találkoznak a Partfürdőn

Következő sztori

Gőzerővel épül a Szabadtéri Dóm téri nézőtere és színpada