Gazdaság

A Kamara elnöke finoman kritizálta az árstopot

A Kamara elnöke finoman kritizálta az árstopot

2022. május 26., csütörtök
A Kamara elnöke finoman kritizálta az árstopot

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Népszavánakadott vátozatos interjút.

Az elnök egyebek mellett arról beszélt, hogy ,,állami eszközökkel" bizonyos ársúlyozást meg lehet valósítani, de az nem tünteti el a többletköltséget, csupán átrakódik más termékre. Elmondása szerint egy módosított piacszabályozó intézkedést kellene bejelenteni júliustól, de ennél nagyobb bajnak gondolja az elszabadult inflációt.

Parragh szerint a járvány miatti visszaesést törvényszerűen egy felpattanás követi, ami keresletnövekedéssel jár, ez pedig inflációt generál.Azt állítja, mindezt már évekkel ezelőtt látni lehetett, miközben a jegybank végig tagadta ennek a kockázatát.

Parragh a kata adózásról is szót ejtett:

„Nagyon sikeres lett, talán túlzóan is, ma már csaknem 430 ezren adóznak ilyen kedvezményes formában, vagyis a munkavállalók 12-13 százaléka választja ezt a normál adózásnál nagyságrendekkel jobb közteherviselési formát, ami lényegesen torzítja a piacot”

- mondta.

A Kamara elnöke kiemelte, a katával olyanok is bekerültek a közteherviselésbe, akik nem voltak korábban a részei. Az adónem igazságtalan Parragh szerint, amire a Kamarának javaslatai is vannak. Ezt azzal szemléltette, hogy a kedvezményes adózást olyan kisvállalkozásnak találták ki, mint „egy falusi fodrász, aki az egész falunak vágja a haját", nem pedig olyan ügyvédeknek, ügynököknek, brókereknek és IT-szakembereknek, akik ,,normál foglalkoztatottak" is lehetnének.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.