Nagyot küzdött a Szeged-Csanád GA

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A vasárnapi diósgyőri diadal után kevés pihenőre és regenerációra volt lehetősége a szegedi labdarúgóknak, akik végig dominálták a Csákvár elleni mérkőzést, de most “csak” egyetlen gólt tudtak szerezni. A 44. percben Csoboth Kevint könyökölték le a tizenhatoson belül, a jogosan megítélt büntetőt Horváth Krisztofer a tőle megszokott higgadtsággal váltotta gólra. 1-0

DRAGAN VUKMIR: – Mindig küzdeni kell a három pontért ebben az osztályban. Az előző nagy győzelem után kevés idő volt arra, hogy teljesen rendben legyünk, ráadásul jött egy olyan ellenfél, amely igazán harcos volt. Azért is vagyok büszke a játékosokra, mert nem ment a játék, de akkor is küzdöttek, hajtottak.

TÓTH BALÁZS: – Jó szériában játszó Szegeddel játszottunk. Készültünk belőle, és láttam, hogy a kolléga jó munkát végzem, tetszik a csapata játéka. Viszont mi meg jól készítettük fel a csapatot, sajnos egy szerencsétlen helyzet döntötte el a meccset. Az első félidő kiegyenlített volt, közel jártunk mi is a gólhoz, de hibázott a befejezés. A szünet után váltottunk, ez jól alakult, de akkor lennék elégedett, ha gólokat is szereztünk volna.

LABDARÚGÓ NB II, 31. FORDULÓ

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA–AQVITAL FC CSÁKVÁR 1–0 (1–0)
Szeged, 
Szent Gellért Fórum, 800 néző. Vezette: Oláh Gábor (Baghy Csaba, Urgyán Antal)
SZEGED-CSANÁD GA: Molnár F. – Ódor, Vári, Pejovics, Kővári (Kóródi, 55.) – Kovács M., Farkas A. – Gajdos, Bencze M., Csoboth (Gréczi, 71.) – Horváth K. (Debreceni, 89.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
CSÁKVÁR: Auerbach – Major G., Vaskó, Karacs, László N. – Mészáros D. (Derekas, 55.), Ominger – Mim (Torvund, 69.), Kártik (Magyar Zs. 69.), Baracskai (Tamás N., 55.) – Molnár R (Makrai, 83.). Vezetőedző: Tóth BalázsGólszerző: Horváth K. (44., 11-esből)
Kiállítva: Major G. (86.)

A Szeged hétfőn este 8 órától a Vasas otthonában játszik tv-s mérkőzést.

Előző sztori

Príma áruházat nyitnak a Cédrus Ligetben

Következő sztori

Meghozta a várva várt döntését Márki-Zay kapitány