Április 19-én kezdődik a magyar nyelv hete

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A magyar nyelv hetét április 19. és 26. között egyebek mellett beszélgetésekkel, rendhagyó órákkal és versenyekkel rendezik meg többek között Szegeden is.

Az idei rendezvénysorozatban a legnagyobb figyelmet a Felvidék kapja, a somorjai megnyitó után Ipolyságban, Léván, Buzitán, Kassán és Királyhelmecen Nyiri Péter, Pomozi Péter és Pusztay János tartanak előadásokat.

Nyelvművelő programokkal várják az érdeklődőket Vácott, Gyömrőn, Bólyban, Szegeden, Sárospatakon, Sátoraljaújhelyben, Széphalomban, Miskolcon, Kecskeméten és Balassagyarmaton, a zárórendezvénynek a budapesti Magyar Zene Háza ad otthont – mondta el Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetsége elnöke a programokról tartott szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.

Emlékeztetett: 1967-ben a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat a csillagászati hét mintájára szervezte meg az első magyar nyelv hetét Grétsy László professzor, az Anyanyelvápolók Szövetsége tiszteletbeli elnöke kezdeményezésére.

A magyar nyelv hete rendezvénysorozat nyitóünnepsége a felvidéki Somorján lesz a Csemadok közreműködésével április 19-én. A megnyitón köszöntőt mond Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetsége elnöke és Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke. A nyitóelőadást Pomozi Péter, a Magyarságkutató Intézet Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpont igazgatója tartja.

(MTI)
Borítókép: kultura.hu

Előző sztori

Több mint száz határsértőt tartóztattak fel a megyében az éjszaka folyamán

Következő sztori

Egy színész hálójában