3,5 millió euró finanszírozást kapnak a menekülteket befogadó EU-s tagállamok

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Európai Unió Tanácsa elfogadta azt a jogszabály-módosítást, amely lehetővé teszi, hogy az uniós tagállamok ebben az évben összesen 3,5 milliárd euróval (mintegy 1300 milliárd forinttal) nagyobb összeget kapjanak az Ukrajna elleni orosz háború miatt menekülők befogadásának megkönnyítésére – közölte az uniós tanács kedden.

A tájékoztatás szerint az intézkedéssel azokat a tagállamokat támogatják, amelyek fogadják és elszállásolják az ukrajnai háború elől menekülőket. Lehetővé teszi, hogy a tagállamok gyorsabban hozzáférjenek az infrastruktúrára, lakhatásra, felszerelésekre, valamint foglalkoztatási, oktatási, társadalmi befogadási, egészségügyi és gyermekgondozási szolgáltatásokra fordítható uniós forrásokhoz.

A kiegészítő támogatás az Ukrajnából érkezett és befogadott menekültek számától függően áll majd a tagállamok rendelkezésre.

A jogalkotási határozat módosításokat vezet be a kohéziós célú és az európai területeknek nyújtott helyreállítási támogatás (REACT-EU) forrásaiból nyújtott előfinanszírozás növeléséhez.

Az Unió 2022-es tervezett forrásainak előfinanszírozását 11-ről 15 százalékra növelik minden tagállam számára. Ahol pedig a befogadott menekültek száma a háború kezdete utáni első hónapban meghaladja a lakosság egy százalékát, ott 11-ről 45 százalékra emelik ugyanezt az arányt.

Mindezek tükrében az Uniós tanács tájékoztatása szerint Magyarország mintegy 300 millió euró előtakarékosságra jogosult.

Emellett a jogszabály személyenkénti egységköltséget vezet be, amely egyszerűbbé teszi a források mozgósítását. Ez lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy alapvető támogatást tudjanak nyújtani az Ukrajnából érkező, lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberek alapvető szükségleteinek biztosítására. Az Uniós tanács szerint módosítások célja, hogy csökkentse a tagállami költségvetésekre nehezedő nyomást, így a tagállamok jobban tudják kezelni az Ukrajnából érkező menekültek beáramlását.

(via MTI)

Előző sztori

Hamisított Pick szalámival próbálkoztak – VIDEÓ

Következő sztori

Bartók Csaba: A kübekházi polgármester egy főállású kormánybíráló